Kerekerdő Alapítvány
www.kerekerdo.org
Rólunk Elérhetőségeink Partnereink Információk Rendezvényeink Szolgáltatásaink
A Kerekerdő Alapítvány júniusi, júliusi és augusztusi programjai

június 3. péntek 9.00-18.00  

Biokampány  

A Magyar Természetvédők Szövetsége tagszervezeteivel akcióhetet szervez az egészséges táplálkozás, a környezetbarát illetve bioélelmiszerek népszerűsítésére. Az akcióhét szombathelyi programját a Kerekerdő Alapítvány szervezi. Az őszi programhoz hasonlóan most is lesz utcai akció a Fő téren, illetve kóstolással egybekötött termékbemutató az Ökocellában.

 

Rendszeres programok, előadássorozatok

 

Környezeti nevelés (sorozatok, rendhagyó tanórák óvodás, illetve iskolás csoportoknak)

 

Kukalógia - tudományoskodás a szemét körül

Hét foglalkozásból álló, hulladékproblémával foglalkozó sorozat óvodás és iskolás (alsó tagozatos) csoportoknak.

Miből készítették hajdanán a papírt? Milyen természetes alapanyagú textíliák vannak? Hogyan kapcsolódik egymáshoz a homok és az üveg? Hová tegyük ezeket az anyagokat, ha már nem használjuk? Mik tartoznak a veszélyes hulladékok közé? Hogyan készíthető komposzt? Ezekre és még sok más kérdésre is válasz kapható a foglalkozásokon, melyeken nyomon követjük az egyes hulladékfajták (papír, rongy, műanyag, üveg, fém, szerves hulladék, veszélyes hulladék) útját a keletkezéstől a szemétdombig, sőt még azon túl is.

Minden foglalkozást kézműves tevékenység egészít ki.

A foglalkozások időpontja: havonta változó témával, előzetes egyeztetés alapján.

Időtartam: 60 perc

Részvételi díj: 100 Ft/fő

Vezeti: Gyöngyössy Péterné Kemény Katalin és Kósi Anita

A júniusi foglalkozások témája: a fém- és veszélyes hulladék.

Időpontjuk: előzetes jelentkezés alapján.

 

Szakkörök, klubok

 

Nagyanyáink nyomdokán

- kézműves és életmód-történeti klub felnőtteknek

Dédanyáink, nagyanyáink makulátlan háztartása, illatos süteményei, keményített kézimunkái, amelyekről ma szinte csak regényekben olvashatunk, mindig nosztalgiát ébresztenek, valamiféle csillapíthatatlan vágyat, hogy talán mi is…

Az egyes foglalkozásokon kipróbálhatók régi hagyományos kézműves technikák.

Péntekenként 18.00 órai kezdettel, Alapítványunk központjában (Ökocella Szombathely, Kőszegi u. 3., hátul az udvarban).

3.   péntek      Nemezelés.

 

Nyári táborok

 

Június 20-25. (I. turnus); Június 27- július 2.  (II. turnus);  július 4-9.  (III. turnus);  július 11-16. (IV. turnus)

Pajta tábor a Vasi  Múzeumfaluban

A Kerekerdő Alapítvány a Savaria Múzeum támogatásával  nyolcadik éve szervezi napközis táborát a Múzeumfaluban.

Várjuk elsősorban azoknak a 7-10 éves kisiskolásoknak (és bátor óvodásoknak) a jelentkezését, akik szívesen töltenének el egy, vagy több hetet ódon falusias környezetben.

Hat-hat napon keresztül természetismereti programok lesznek a környező zöld területeken, délutánonként kézműves foglalkozások sorjáznak (nemezelés, agyagformázás, gyöngyfűzés, növényszövés, csuhézás, fafaragás, fonási technikák, bőrművesség, stb.). A gyerekek megismerkedhetnek  a falu kertjével és háziállataival, régi eszközökkel, szokásokkal, dalokkal, táncokkal. Lehet íjászkodni és lovagolni is.

A programok 8-18 óra között zajlanak, de a korábban érkezőket is fogadják a szervezők.

Részvételi díj: 12 000 Ft/fő/turnus

Jelentkezés folyamatosan a Kerekerdő Alapítvány központjában (Ökocella tel.: 94/505-203).

Részvételi díj befizetése: Június 6-7.  8.00-18.00 óráig.

 

Június 20-26.

Süni tábor

Természetvédelmi tábor Felsőcsatáron

A Kerekerdő Alapítvány tizennegyedik alkalommal szervezi meg táborát 9-14 éves diákok számára. A tábor a Vas-hegy és a Pinka szurdok természeti értékeinek bemutatásán keresztül vezeti be a gyerekeket a növények, a madarak, az ízeltlábúak, a kőzetek, a gyógynövények és a gombák világába. A kiscsoportos természetismereti foglalkozások mellett túrák, terepi vizsgálatok, vetélkedők, sok játék, kézműves foglalkozások színesítik a programot, melyet egy néphagyományos időkeret foglal rendszerbe. Így például Szent Iván napja a napfelkelte megtekintésével kezdődik és egy fergeteges táncházzal, és tűzugrással fejeződik be.

A tábor bázisa a Felsőcsatári Gyermeküdülő.

Részvételi díj: 15 000 Ft

Jelentkezési határidő: június 15.

Jelentkezés folyamatosan a Kerekerdő Alapítvány központjában (Ökocella tel.: 94/505-203).

Részvételi díj befizetése: Június 6-7. 8.00-18.00 óráig.

 

Augusztus 1-7.

Szőcei szénagyűjtő tábor

Természetvédelmi tábor az Őrségben

A félnomád tábort tizenötödik alkalommal szervezi meg a Kerekerdő Alapítvány, az Őrségi Nemzeti Park igazgatóság támogatásával a híres szőcei tőzegmohás közelében. A táborba 11 évesnél idősebb, tábori tapasztalatokkal rendelkező diákokat várunk. Természetismereti foglalkozások (madarászat, botanika, hüllők, kétéltűek, ízeltlábúak) és természetvédelmi munkák (szénagyűjtés, aranyvesszőírtás, stb.) és kézműves foglalkozások, vetélkedők adják a tábor programját. A tábor bázisa a falutól kb. másfél kilométerre lévő kutatóház (régi parasztház komfort nélkül). Elhelyezés sátrakban, alvás hálózsákban.

Részvételi díj: 15 000 Ft/fő

Jelentkezési határidő június 15.

Jelentkezés a Kerekerdő Alapítvány központjában (Ökocella, tel.: 94/505-203).

Vendégkönyv

[Híreink] [Programjaink] [Környezeti nevelés] [Természet és kultúra] [Természetvédelem] [Környezetvédelem] [Fenntartható élelmiszerfogyasztás] [Civil együttműködés, érdekképviselet]