Kerekerdő Alapítvány
www.kerekerdo.org
Rólunk Elérhetőségeink Partnereink Információk Rendezvényeink Szolgáltatásaink
A Kerekerdő Alapítvány szeptember havi programja

Túrák

 

Természetismereti túrák diákoknak és családoknak

 

Szeptember 10. szombat

Encián túra a Vendvidéken

Útvonal: Szombathelyről Szentgotthárdig vonattal, onnan gyalog Apátistvánfalváig, vissza Szakonyfalu felé

Távolság: kb. 15 km

Gyülekező: 7.00-kor a Szombathelyi vasútállomáson megváltott vonatjeggyel

Visszaérkezés: 19.15-kor ugyanoda

Részvételi  díj: 200 ft/fő

 

Szeptember 17. szombat

Ciklámen túra Sopron környékén

Útvonal: Sporonig és onnan vissza vonattal; gyalog: Károly kilátó, Várhely kilátó, Szalamandra-tó

Távolság: kb 12 km

Gyülekező: 7.00-kor a Szombathelyi vasútállomáson megváltott vonatjeggyel

Visszaérkezés: 18.45-kor ugyanoda

Részvételi  díj: 200 ft/fő

 

Rendezvénysorozatok, jeles napok

 

Előzetes:

október 2-3        Állatok Világnapja a vasi Múzeumfaluban

A Savaria Múzeum és a Kerekerdő Alapítvány együttműködésével megvalósuló program Assisi Szent Ferenc személyéhez és az őszi pásztorünnepekhez kötődő hagyományokat kívánja bemutatni. A Múzeumfalu állatállománya erre a napra több más hagyományos háziállattal bővül. Szakszerű vezetéssel megismerhetők lesznek az ősi magyar állatfajták, az állattartáshoz kapcsolódó építmények, eszközök Kiállítás nyílik a magyar pásztorélet tárgyaiból, filmek mutatják be Szent Ferenc életét és a modern kor állatvédő mozgalmainak tevékenységét. A program során lehet majd lovagolni, kézműveskedni, állatokkal kapcsolatos játékokat játszani, és lesz vetélkedő. A mangalicák, szamarak, kecskék, rackák és tehenek bizonyára örülnek némi élelemnek, kedves szónak, és simogatásnak.

 Vasárnap 10.00-kor kezdődik a program. Vasárnap délután a családokat, hétfő délelőtt inkább óvodás és iskolai csoportokat várnak a szervezők.  

 

Rendszeres programok, előadássorozatok

 

Környezeti nevelés (sorozatok, rendhagyó tanórák óvodás, illetve iskolás csoportoknak)

 

Ökosuli

Rendhagyó természetismereti óra egy élő múzeumban

Az Ökosulit a Kerekerdő Alapítvány hét évvel ezelőtt indította útjára a Kámoni Arborétumban. A program jó lehetőség az iskolai tananyaghoz (Az erdő, A vízpart, Növények, Állatok Tájékozódás, Időjárás, stb.) kapcsolódó élményszerű tapasztalatok megszerzésére, gyakorlatias ismeretek elsajátítására, a fajfelismerések gyakoroltatására, a tevékenykedtetésre. Alkalmat ad arra is, hogy a természetben helyes magatartási szabályokat, az élővilág megtapasztalásának lehetőségeit, az egyszerűbb vizsgálati módszereket kipróbálhassák a gyerekek.

Bár az arborétum maga mesterségesen kialakított terület, a létrehozása óta eltelt évtizedek alatt, mára számos természeti értékkel rendelkező helyszínné vált. Sok növényritkaság mellett, hazánk jellegzetes fái, cserjéi is megtalálhatók itt. A kialakított tavakban, árkokban gazdag vízi, vízparti növényzet és állatvilág jellemző. Az arborétum rengeteg madárnak szolgál táplálkozó-, és lakóhelyként.

Minden évszak más-más élményt tartogat. Ősszel a színpompás lombsátor, a rengeteg levél és termés gyűjtése, télen a madarak etetése, közelről való megfigyelése, tavasszal pedig a kora tavaszi növények virágpompája, az éledő természet nyújt maradandó élményeket.

A rendhagyó természetismereti órákat elsősorban alsó tagozatos osztályoknak, napközis csoportoknak ajánljuk. Főként azoknak, akik vállalják, hogy legalább évszakonként részt vesznek a foglalkozásokon, így is nyomon követve a természetben bekövetkező változásokat.

A foglalkozások időpontja: előzetes egyeztetés alapján délelőtt és délutáni időpontokban is.

Időtartalma: 1,5-2 óra

Részvételi díj: 50 Ft/fő

 

Kukalógia - tudományoskodás a szemét körül

Hulladékproblémával foglalkozó sorozat óvodás és iskolás (alsó, illetve igény szerint felső tagozatos) csoportoknak.

Miből készítették hajdanán a papírt? Milyen természetes alapanyagú textíliák vannak? Hogyan kapcsolódik egymáshoz a homok és az üveg? Hová tegyük ezeket az anyagokat, ha már nem használjuk? Mik tartoznak a veszélyes hulladékok közé? Hogyan készíthető komposzt? Ezekre és még sok más kérdésre is válasz kapható afoglalkozásokon, amelyeken nyomon követjük az egyes hulladékfajták (papír, rongy, műanyag, üveg, fém, szerves hulladék, veszélyes hulladék) útját a keletkezéstől a szemétdombig, sőt még azon túl is.

Minden foglalkozást kézműves tevékenység egészít ki.

A foglalkozások időpontja: havonta változó témával, előzetes egyeztetés alapján.

Időtartam: 60 perc

Részvételi díj: 100 Ft/fő

Vezeti: Gyöngyössy Péterné Kemény Katalin és Kósi Anita

A szeptemberi foglalkozások témája: a papír hulladék.

Időpontjuk: előzetes jelentkezés alapján.

Helyszíne lehet Alapítványunk központja (Ökocella Szombathely, Kőszegi u. 3., hátul az udvarban), de tetszés szerint akár iskolai tanórán, vagy szakkör keretein belül is megvalósítható.

 

Történelmi mindennapok (rendhagyó történelem órák)

Hat foglalkozásból álló sorozat a régi korok emberének mindennapjairól.

Tervezett témák az ünnepekhez, és környezetvédelmi jeles napokhoz kapcsolódóan: Takarítási Világnap - „Háziasszonyok tükre - egy kis takarítástörténelem’;

„Ne vásárolj semmit” Nap - „Cserebere Shopping, avagy egy kis vásárlástörténet”; Karácsonyi ünnepkör - „Korok ajándékai, az ajándékozás kora”;

Víz Világnapja - „Vizes-bajos dolgaink” (ivóvíz - szennyvíz – tisztálkodás),.

Húsvét - „Szegény vacsorák, gazdag lakomák - étkezéstörténet”;

Föld Világnapja - „Földfordulások”

A foglalkozásokra iskolás csoportok jelentkezését várjuk.

A foglalkozások célja az életmód bemutatásán túl, a régi és a mai eszközök, anyagok, technikák összehasonlítása, mi az, ami természetesebb, környezetbarátabb, de ma is használható, kivitelezhető. Mert nem minden rossz, ami régi!

A háborúk és a politikai manőverek között a régi kor embere is lakott valahol, takarított, ajándékozott, csillapította éhségét, és egyéb szükségleteit is elvégezte.

A történelemkönyvek oldalain mindezekről kevés szó esik, pedig a hétköznapoknak akár sorsfordító hatása is lehet. Érdemes kutakodni?

A foglalkozások időpontja: havonta változó témával - előzetes egyeztetés alapján.

Részvételi díj: 100 Ft/fő

Vezeti: Gyöngyössy Péterné Kemény Katalin és Kósi Anita

Időpontjuk: előzetes jelentkezés alapján.

Helyszíne lehet Alapítványunk központja (Ökocella Szombathely, Kőszegi u. 3., hátul az udvarban), de tetszés szerint akár iskolai tanórán, vagy szakkör keretein belül is megvalósítható.

A szeptemberi foglalkozások témája a Takarítási Világnaphoz kapcsolódik:

„Háziasszonyok tükre - egy kis takarítástörténelem”.

Manapság, ha tiszta, rendes otthont szeretnénk, csak előrántjuk a takarítógépet, rosszabb esetben a porszívót. Munkánkat azonnali hatásfokú csodaszerek, mikroszálas le- és feltörlők segítik. Szinte gyerekjáték a takarítás.

Nem volt ez mindig ilyen egyszerű. Az sem volt egyértelmű, hogy kinek is a dolga valójában. Máshogyan takarítottak a középkorban, máshogy a XX. század hajnalán, és egészen másként takarítunk napjainkban. Máshogy a palotában, máshogy a földpadozatos kunyhóban…

Az előadásból megtudhatjuk, különböző korok háziasszonyai hogyan töltötték mindennapjaikat, milyen eszközök, tisztítószerek segítettek, hogy lakásuk csillogóan tiszta, hívogatóan otthonos legyen.

 

Zöld-Őr-Szem

Zöld - fontos, hogy Földünk minél természetesebben, tisztábban, egészségesebben, érintetlenebbül maradjon.

Őr - fontos, hogy vigyázzunk, hogy életünket minél környezetbarátabb módon éljük.

Szem - fontos, hogy minél éberebbek legyünk, figyeljünk, mit tehetünk környezetünkért otthon, az óvodában, az iskolában.

Hat foglalkozásból álló, környezetbarát otthonnal, életvitellel foglalkozó sorozat, óvodás és iskolás csoportoknak.

Tervezett témák: Vizes dolgok, Fűtés, Világítás, Mindennapi apróságok, Közlekedés, Táplálkozás.

Egy gyermek is nagyon sokat tehet a Földért, környezetünkért. A vízkészlet, az energia, a gépkocsi takarékos használata, a körültekintő étkezés könnyen végrehajtható feladat, csak sokszor idegenkedünk tőlük, vagy túl kényelmesek vagyunk.

A sorozat ötleteket, egyszerűen megvalósítható praktikákat, fortélyokat vesz sorra, játékos foglalkozások keretében.

A foglalkozások időpontja: havonta változó témával - előzetes egyeztetés alapján.

Időtartam: 60 perc

Részvételi díj: 100 Ft/fő

Vezeti: Gyöngyössy Péterné Kemény Katalin és Kósi Anita

Időpontjuk: előzetes jelentkezés alapján.

Helyszíne lehet Alapítványunk központja (Ökocella Szombathely, Kőszegi u. 3., hátul az udvarban), de tetszés szerint akár iskolai tanórán, vagy szakkör keretein belül is megvalósítható.

A szeptemberi foglalkozások témája a Vizes dolgok.

Évről évre egyre több ember él a Földön. Ugyanakkor a rendelkezésre álló vízmennyiség változatlan. Az élet a Földön - s minden élőlény élete, a legnagyobb bálnától a legkisebb rovarig – ettől a víztől függ. A víz érték.

A foglalkozásokon játékok, kísérletek segítségével megtanuljuk, hogyan takarékoskodjunk a rendelkezésre álló vízkészlettel, hogyan őrizzük meg patakok, folyók, tengerek tisztaságát.

 

Levelezős játékok, vetélkedők

 

Ökopásztor  - versengés a természetért

Ismerkedj meg saját környezeteddel, s tedd jobbá, szebbé!

Az Ökopásztor vetélkedő játékos kutakodásra, búvárkodásra hív minden gyereket, aki szeretne elmerülni közvetlen környezetének megismerésében. Nem is igazi versenyre, inkább közös játékra várjuk a diákokat, hiszen nem a már korábban megszerzett ismeretek számonkéréséről lesz szó, hanem kisebb csapatokban elvégzett vizsgálódásokról, tapasztalat- és élményszerzésekről, és ezek másokkal való megosztásáról. Lehetőséget szeretnénk adni a résztvevők kreativitásának, önkifejező tevékenységeinek a bemutatására is.

   A hat fordulósra tervezett versenysorozat a saját lakókörnyezetben elvégzett különböző megfigyelések, kutató-és gyűjtőmunkák, kísérletek elvégzése mellett egy tantermi és egy záró vetélkedőt is magában foglal, melyekre januárban, illetve májusban kerülne sor. A legügyesebbek értékes könyvjutalmakat, ingyenes, vagy kedvezményes táborozási lehetőséget kapnak. A résztvevőket a 4-6. osztályos tanulók közül várjuk. 10 fős (5-15) csapatok, vagy egész osztályok  nevezhetnek felnőtt vezetővel.

Jelentkezési határidő: október 10., hétfő

 

Mikrokozmosz

A Mikrokozmosz vetélkedő egy levelezős játék, melyet először 2004. januárban indított útjára a Kerekerdő Alapítvány. Akkor az egyes feladatok megoldásának segítségével az ízeltlábúakról szerezhettek ismereteket a velünk játszó gyerekek. 2005-ben már kicsit bővítettük a kört és mindenféle gerinctelen állatról szóló, játékos feladatlapokat készítettünk. A megoldásokat a feladatlapon kellett elvégezni és visszaküldeni. A visszaküldés után hamarosan újabb rejtvényeket tartalmazó feladatlapot postázunk ki a megfejtőknek  A játékba tehát bárki, bármikor bekapcsolódhat, hiszen minél hamarabb visszajuttatják hozzánk a megoldásokat, annál hamarabb lehet hozzájutni a következőhöz. Így, aki később száll be ebbe a levelezős vetélkedőbe még az is lekörözheti a régóta velünk játszókat.

 A rejtvények, feladatok nem feltétlenül az iskolai anyaghoz kötődnek. Sőt! Szeretnénk, ha a játékosok megoldásukkal számos új ismeret birtokába jutnának. Törekszünk arra, hogy a játékban minél több hazai faj szerepeljen, bár a gerinctelen témakör számos lehetőséget ad nagyobb kitekintésre is, pl. sok tengeri faj megismerésére.

 Aki szereti az állatokat, szeret rejtvényt fejteni, utánajárni a dolgoknak, az játsszon velünk! A megoldásokat lehet illusztrálni rajzokkal, kiegészíteni gerinctelen állatokról végzett saját megfigyelésekből írt fogalmazásokkal. Mindezeket persze plusz pontokért. A vetélkedőn való részvétel történhet egyedül, vagy 3-4 fős csapatokban. 

A rejtvények a Kabóca című újságunkban illetve a szaktanároknál találhatók majd meg. E mellett minden, a játék iránt érdeklődőhöz szívesen eljuttatjuk.

A kitöltött feladatlapokat a Kerekerdő Alapítvány címére kérjük visszaküldeni.

A tanév végén egy arborétumi  sétával összekötött, játékos, nyílt vetélkedőt rendezünk.

A győztesekre értékes nyeremények és még további meglepetések várnak!

Eredményes kutakodást, jó játékot kívánunk!

 

Portyák a múltba

- levelezős játék általános iskolások számára (5-6. osztály) Szombathely város történetéről.

Szeptembertől újra indul a meglepő kérdéseket, változatos feladatokat tartalmazó, több fordulós játék, amely városunk és lakóhelyünk történetével ismerteti meg a gyermekeket; Szombathely épített, kulturális, valamint „lélegző” örökségére (kertek, parkok, közterek, városkörnyéki zöld övezetek, stb.) hívja fel figyelmüket.

A portyázó nebulók a rejtvényeket, kérdéseket önállóan - a feladatlapon megadott könyvek, valamint városi séták, és természetes kíváncsiságuk segítségével, illetve osztálytárs (3-4 fős csoportban), idősebb testvér, szülő, nagyszülő bevonásával is megoldhatják, megválaszolhatják.

A vetélkedőn való részvétel történhet egyedül, vagy 3-4 fős csapatokban. 

A rejtvények a Kabóca című újságunkban illetve a szaktanároknál találhatók majd meg. E mellett minden, a játék iránt érdeklődőhöz szívesen eljuttatjuk.

A kitöltött feladatlapokat a Kerekerdő Alapítvány címére kérjük visszaküldeni.

A tanév végén városi sétával összekötött, játékos, nyílt vetélkedőt rendezünk.

A győztesekre értékes nyeremények és még további meglepetések várnak!

Eredményes kutakodást, jó játékot kívánunk!

 

Szakkörök, klubok

 

Fürkész klub

Természetbúvár szakkör kisiskolásoknak

A szakkörbe olyan gyerekek (10-12 éves) jelentkezését várjuk, akik szeretik a természetet és elméleti iskolai ismereteiket, szívesen bővítenék élményszerű tapasztalatokkal. A szakkör során terepi megfigyelések, előadások, egyszerű eszközökkel végzett vizsgálódások segítségével megismerkedhetnek a résztvevők a körülöttünk és a környező természeti területeken élő állatokkal, növényekkel, különös tekintettel a rovarokra és más apró állatokra (lepkék, szitakötők, bogarak, stb.).  A foglalkozásokon zoológiában és a botanikában, a kőzetek és ásványok, valamint a gombák világában is  jártas szakemberek adnak betekintést a természet rejtelmeibe.   

Foglalkozások időpontja: az első foglalkozás után kerül maghatározásra.

Első foglalkozás (megbeszélés): 2004. október 09. péntek  17.00

Vezeti:, Gyöngyössy Péter

Részvételi díj: 600 Ft/hónap

Jelentkezés: 2004. október 04-ig.

 

Ökoklub

Környezet- és természetvédő klub fiataloknak (középiskolás, főiskolás, diákoknak)

A klub azoknak az idősebb diákoknak nyújt találkozási és együttműködési lehetőséget, akik évek óta rendszeresen vesznek részt az alapítvány programjain, illetve önkéntes munkájukkal segítik, vagy segíteni szeretnék a nagyobb rendezvények megvalósítását, vagy szívesen kapcsolódnának be a hazai zöld mozgalom tevékenységébe. A klub résztvevői a konkrét akciókra való felkészülés mellett lehetőséget kapnak a zöldek információs hálózatába való bekapcsolódásra (másutt nem hozzáférhető könyvek, újságok, filmek, internetes böngészde, stb.). Tervezzük különböző előadók meghívását, terepgyakorlatok szervezését, önismereti foglalkozások, a fiatalokat érdeklő témákból beszélgetések szervezését.

Foglalkozások időpontja: az első foglalkozáson alakul ki.

Első foglalkozás: 2005. szeptember 23.  16.00 óra.

Téma: 

Vezeti: Gyöngyössy Péter

 

Nagyanyáink nyomdokán

- kézműves és életmód-történeti klub felnőtteknek

Dédanyáink, nagyanyáink makulátlan háztartása, illatos süteményei, keményített kézimunkái, amelyekről ma szinte csak regényekben olvashatunk, mindig nosztalgiát ébresztenek, valamiféle csillapíthatatlan vágyat, hogy talán mi is…

Az egyes foglalkozásokon kipróbálhatók régi hagyományos kézműves technikák.

Péntekenként 18.00 órai kezdettel, Alapítványunk központjában (Ökocella Szombathely, Kőszegi u. 3., hátul az udvarban).

16. péntek 18.00 óra: Első összejövetel. Éves program megbeszélése.     

23. péntek 18.00 óra: Kosárfonás I.

                                   vendégünk: Albert Imre, kosárfonó   

30. péntek 18.00 óra: Kosárfonás II.         

                                   vendégünk: Albert Imre, kosárfonó

Vendégkönyv

[Híreink] [Programjaink] [Környezeti nevelés] [Természet és kultúra] [Természetvédelem] [Környezetvédelem] [Fenntartható élelmiszerfogyasztás] [Civil együttműködés, érdekképviselet]