Kerekerdő Alapítvány
www.kerekerdo.org
Rólunk Elérhetőségeink Partnereink Információk Rendezvényeink Szolgáltatásaink
Az ökológiai gazdálkodásról

A mai szóhasználatban gyakran előfordul a bio, öko kifejezés, nemcsak az élelmiszerek esetében, hanem napi használati tárgyakon, vegyipari cikkeken át a szórakoztató elektronika eszközeihez kapcsolva is.

Fontos tudni, hogy az élelmiszerek esetében jogszabályok írják elő, hogy milyen követelményeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki a „bio” jelölést alkalmazza termékénél, valamint komoly ellenőrzési rendszernek kell megfelelni.

De valójában mit is rejtenek ezek a kifejezések? A mezőgazdaságban kétféle előállítási formával találkozhatunk: az intenzív mezőgazdasági forma (többségében) és a biogazdálkodás (kisebb létszámban).

Az intenzív mezőgazdaság esetében mind az állattenyésztésben, mind a növénytermelésben arra törekednek, hogy minél nagyobb mennyiségű élelmet tudjanak előállítani. Ez különböző eszközöket használnak fel: sok géppel dolgoznak (traktorokkal szántanak, vetnek), a növényeket műtrágyával erősítik, az állati kártevők ellen rovarirtó szereket, a gaz ellen gyomirtó szereket vetnek be.

 

Magyarországon az ökológiai gazdálkodás jogi kereteit a 140/1999. számú kormányrendelet, a 2/2000. számú FVM-KöM együttes rendelet és a 82/2002. számú FVM-KvVM együttes rendelet teremtette meg. Az ellenőrző szervezet a hazai rendeletek, valamint az EU 2092/91. számú rendelete alapján feltételrendszert dolgozott ki. Az ökológiai termelés – a vonatkozó miniszteri rendelet meghatározása szerint – „környezeti adottságok harmonikus használatán alapuló termék-előállítási műveletek összessége, a rá vonatkozó szabályokat megfelelően végrehajtva.”

 

Vendégkönyv

[Híreink] [Programjaink] [Környezeti nevelés] [Természet és kultúra] [Természetvédelem] [Környezetvédelem] [Fenntartható élelmiszerfogyasztás] [Civil együttműködés, érdekképviselet]