Kerekerdő Alapítvány
www.kerekerdo.org
Rólunk Elérhetőségeink Partnereink Információk Rendezvényeink Szolgáltatásaink
Maroknyi Magyarország

Előzmények

„A világ kicsiben” című kulturális esték programsorozat a Művelődési és Sportház rendezvényeinek sorában született. 2003 májusában. indult útjára, első ízben Francia Estre invitálva a kedves közönséget. Második állomása a dél-amerikai kontinens volt. Ezt követte Dánia, majd Oroszország.

A sorozat új helyszínen,  a Kerekerdő Alapítvány keretei között „A kerek világ kicsiben” címmel folytatódott 2004. Novemberétől.  Angol Estet majd Horvát estet  tartottunk nagy sikerrel. A siker érlelte meg bennünk a gondolatot, hogy hasonló keretek között, szórakoztatva-tanítva, Magyarország ismert és kevésbé ismert vidékeit is megpróbáljuk bemutatni. A sorozat 2005. őszén indul.

 

Az ismeretterjesztő, szórakoztató kulturális programsorozat célja

A sorozat egy-egy magyar táj, térség, estleg egy-egy neves település  környékének terrmészeti, kulturális értékeit, gasztronómiai kincseit próbálja felidézni, bemutatni több műfaj integrálásával. Az egyes esteken hangsúlyos szerepet kap az egyes tájak történelme, irodalma, tánc ás zeneművészete hagyományos népi kultúrája (népi építészet, öltözködés, tárgyalkotó művészet, gazdálkodási hagyományok, stb.).  Megpróbáljuk érzékeltetni az adott táj jellegzetességeit, bemutatni természeti és kultúrtörténeti kincseit. A műfaji sokszínűség lehetőséget ad arra, hogy többféle érdeklődésű, szemléletű ember megtalálja a számára vonzó programot, közben viszont más impulzusok is érik, így alkalmas a sorozat ismereteink, élményanyagaink bővítésére. Az egyes estek igényesen összeállított  tartalmas programok, melyeknek éppen a műfajok váltogatása  és az est különböző elemeit játékosan, valamilyen  földrajzi meghatározottság szerint összefűző szerkesztés ad némi könnyedséget s ezzel válik a program szórakoztatóvá.   A szeptembertől nyár elejéig terjedő időszakban két három estet tervezünk a sorozat keretein belül.

Az magyar vidékek kiválasztásában szerepet játszik, hogy nagyon távoli híresebb térségeket ugyanúgy ember és érzék közelbe hozzuk, mint a közeli könnyen meglátogatható, vagy az alig ismert tájakat.

Fontosnak tartjuk, hogy a versek, dalok, zeneművek élő előadásban szólaljanak meg, az ismeretterjesztő előadásokat lehetőleg hiteles, hozzáértő előadók tartsák.

 

Az Estek felépítése
  1. A kiválasztott táj bemutatása hangulatok történetek képek felidézésével. Ez történhet irodalmi idézetek, történelmi érdekességek és kisfilm segítségével.
  2. Az térség  természeti értékeinek bemutatása kisfilm, diavetítéssel egybekötött előadással.
  3. Szemelvények az térség irodalmából: versek novella és regény részletek, jellegzetes korszakok, ismert írók, költők megidézése.
  4. A táj hagyományos építészetének tárgyalkotó kultúrájának, gazdálkodási hagyományainak, bemutatása.
  5. A táj jellegzetes szokásainak, öltözködési hagyományinak megidézése.
  6. Gasztronómiai kirándulás: az országrész étkezési kultúrájának bemutatása, kóstoló jellegzetes ételekből, italokból.
  7. Dallamok, ritmusok: a zenei jellegzetességek, hagyományos tráncok bemutatása meghívott művészek segítségével
  8. Egyéb érdekességek bemutatása: tánc, mozgásművészet, képzőművészet stb.

Az egyes esteken nem szerepel minden programblokk, a legjellemzőbb vonásokat kíséreljük meg megfoghatóvá, átadhatóvá tenni. Az Estek helyszínét az ország hangulatához próbáljuk igazítani képek, tárgyak, díszletek segítségével.

Helyszín: Ökocella, a Kerekerdő Alapítvány központja.

A programok időtartama: 2-3 óra

 

Balaton-felvidéki est

2005. október

 

A tájak, hegyvidéki, vízparti csodák megismerésének évszázadok óta alkalmazott gyakorlata a természetjárás. Egy-egy magyarországi barangolás során szerencsés esetben több növény-, s nem ritkán állatkülönlegességgel is találkozhatunk személyesen. A kóstolás pedig az ízek tesztelésének évezredek óta bevált gyakorlata. A magyar borok remek tulajdonságaiknál fogva kötelezik az embert arra, hogy hazáját annak valamennyi esszenciájával együtt megismerje, megkóstolja…
A Maroknyi Magyarország rendezvénysorozat a fent említett gyakorlatok (úgymint természetjárás, borkóstolás) nagy tisztelőjeként magyar tájak felfedezésére hívta közönségét. Első, bemutatkozó estje alkalmából egy októberi, Balaton-felvidéki kirándulásra a képzelet segítségével.
A Kerekerdő Alapítvány országjáró estsorozata egy-egy magyar táj, egy-egy nevezetes település környékének természeti, kulturális értékeit, gasztronómiai kincseit mutatja be, és idézi meg különböző előadói műfajok szerepeltetésével. Történelem, irodalom, tánc- és zeneművészet, hagyományos népi kultúra együttesen lehetőséget nyújtanak arra, hogy többféle érdeklődésű és szemléletű ember megtalálja a számára vonzó programot, közben azonban más impulzusok, hatások is érik, így a sorozat alkalmas ismereteink, élményanyagaink bővítésére is. Az egyes estek tartalmas, minden érzékszervet kényeztető programjainak éppen a műfajok váltogatása, az egyes elemeket játékosan, valamilyen földrajzi meghatározottság szerint összegző szerkesztése ad könnyedséget, szórakoztató jelleget.
Az ókori rómaiak még Lacus Pelsó-nak nevezték a Balaton északi partjának vidékét. Villákat építettek, szőlőt telepítettek, s élvezték különlegesen szeretnivaló adottságait. A sokunk által ismert és szívesen látogatott tó felvidékének természeti értékeiből, hagyományaiból, és nem utolsó sorban nemes boraiból kínált Balaton-felvidéki Estünk látni-, hallgatni-, ízlelnivalót.
Mindannyian más-más módját keressük és találjuk meg annak, hogy kifejezzük egy-egy hegy, erdőrész, természeti képződmény iránti csodálatunkat, vonzódásunkat. Írók, költők szavak legtetszetősebb, legdallamosabb egymás után helyezésével adtak hangot a tó szellemisége, szépsége iránt érzett tiszteletüknek. Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című, 1907-ben napvilágot látott művében a világ legszebb vidékének írja le a tájat:
„Kúpok fénylő orommal, szőlőhegyek zölden ragyogva, erdők fekete foltjai, zöld mezők, arany vetések, száz falu, ezer hegyi hajlék, csárdák, malmok, útszéli sorfák, patakok, magas bérczek, fehér házak, korhadt és mégis fényes várromok, Szentgyörgynek és Badacsonynak komoly fensége s az a Balaton, mintha rám nevetne s az a nádas, mintha nekem súgna-búgna s a látásnak messze határán égnek, földnek, Bakonynak, Tihanynak, tengervíznek édes ölelkezése, bizalmas összehajlása (…) A jelennek minden élettünete, ősalkotásai, emberkéznek apró szép dolgai együtt egymás mellett. Van-e még ily ragyogó foltja több a kerek világnak? Nincs!”
Finta Maya fényképész szintén megírta a tó iránti csodálatát. Fénnyel írta és hozta el közénk. A balaton-parti Gyenesdiás, Ederics, és Györök környéki tájak tematikus rendbe szerkesztve alkották „A Balaton - Kontrasztok és fények” című fotókiállítás hullámzó és tajtékos színes képanyagát.
A Balaton-felvidék élettelen és élővilágának ezernyi színű, változatos formájú arcát Somlai Szilárd, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa is felfeddte esti előadásában, vetített képek segítségével. A Tihanyi-félszigeten kezdett sétánkat a Káli-, majd a Tapolcai-medence tanúhegyein folytattuk. A kéklő bércek megmászása után a zölden ragyogó Somló szőlőbokrait köszöntöttük, majd végül a Kis-Balaton megismerésével zártuk utunkat. Mindeközben számos növény- és állatfaj vonta magára figyelmünket, érdeklődésünket.
Márkus Béla okleveles borbíráló kalauzolt bennünket tovább a vidéken, badacsonyi nedűvel kínálva a közönséget. A kóstolás során a balatoni pincék mélyén rejtőző, igazi kincsre leltünk. Estünk nagyra becsült vendége volt ugyanis az a kéknyelű, amely a borvidék egyik legízletesebb híressége. Az esten elfogyasztott részeges pinceszerpogácsa, és a juhtúrós húsos batyu mindannyiunk csodálatát kivívta a régi jó balaton-felvidéki étkek iránt.
A Perenyei Férfi Népdalkör bordalaival búcsúztunk Vendégeinktől. A vidám hangulatú est folytatására ősszel, a Hortobágyon kerül sor.

 

Vendégkönyv

[Híreink] [Programjaink] [Környezeti nevelés] [Természet és kultúra] [Természetvédelem] [Környezetvédelem] [Fenntartható élelmiszerfogyasztás] [Civil együttműködés, érdekképviselet]