Kerekerdő Alapítvány
www.kerekerdo.org
Rólunk Elérhetőségeink Partnereink Információk Rendezvényeink Szolgáltatásaink
Történelmi mindennapok

     A háborúk és a politikai manőverek között a régi kor embere is főleg a dolgos, sokszor egyhangú hétköznapokat élte. A történelemkönyvek oldalairól általában kimarad, (vagy csak nagyon érintőlegesen található), hol lakott az ember, milyen körülmények között tengette mindennapi életét, hogyan fűtött, hogyan világított, mibe csomagolta elemózsiáját, hol tárolta a nyáron learatott gabonát, hogyan végezte természetes testi szükségleteit.

     Manapság csak kattintunk egyet különböző kapcsolókon, és észrevétlenül folyik a víz, ég a lámpa, melegszik a lakás. Bele sem gondolunk, hogy a vezetékek másik oldalán milyen erőművek, energiaforrások állnak…

     Történelmi mindennapok című sorozatunk ezekre a kérdésekre keres választ, de az életmód bemutatásán túl az is célunk, hogy felfedezzük, melyek azok az értékek, egyszerű módszerek, amelyekkel környezetbarátabbá, emberbarátabbá tehetjük hétköznapi életünket. Érdemes-e elődeinktől tanulni?!

     Persze mindegyik témának más az üzenete. „A vizes-bajos dolgaink” című rendhagyó történelemóra a tisztálkodás, az illemhelyhasználat, a szennyvízelvezetés témakörét boncolgatta az ókortól a XIX. század végéig. Meglepő volt a gyerekeknek az a „higiénia”, ami például a középkort jellemezte: a mosdatlanság, az utcán hömpölygő szennyvíz, amire deszkahidakat tákoltak, hogy ne kelljen térdig járni benne, hogy sokszor a lépcsőházat vagy a szoba sarkát használták illemhelynek, vagy a szerelmesek intim együttléte egymás kurkászását jelentette. A párhuzam élesen kirajzolódott. Mi is járunk a saját mocskunkban, csak nem ennyire látványosan.

     Nemcsak a hulladékkérdést, vagy az energiatakarékosságot lehet történelmi távlatokban vizsgálni, hanem azt is, hogyan ünnepelt, hogyan élt együtt az ember hajdanán a természettel.

     A téli ünnepkör szokásait, hagyományait vette sorra az Ünnepeink tegnap és ma foglalkozásunk, ahol a gyerekek megismerkedhettek a betlehemezés tréfás párbeszédeivel, hagyományaival, kipróbálhatták milyen regölés közben a láncos botot rázni. Megvesszőztük őket, hogy frissek és egészségesek legyenek az új esztendőben. A karácsonyi morzsa, a termőág, az állatok megbecsülését szolgáló kiskarácsony története sem maradhatott el.

     Egymásra épülő, játékos, vidám, mégis meghitt volt a hajdani Karácsony Szent András napjától Vízkeresztig. Mennyire más, mint a mai rohanó „kirakatünnep”! A foglalkozás szorosan kapcsolódott a Kerekerdő játékai - játékok természetes anyagokból című karácsonyi kiállításunkhoz.

     Tervezett témáink: A világítás; A fűtés; Csomagolás, tárolás; Táplálkozás; Húsvéti készülődés régen és ma (A húsvéti tojás régi és mai köntösben).

     Egyeztetés alapján bármelyik téma kérhető, és tanóra keretei között is megvalósítható.

 

Kemény Katalin

Vendégkönyv

[Híreink] [Programjaink] [Környezeti nevelés] [Természet és kultúra] [Természetvédelem] [Környezetvédelem] [Fenntartható élelmiszerfogyasztás] [Civil együttműködés, érdekképviselet]