Skip to content
Kezdőlap / Cikkek és információk / A Vas-hegy program általános bemutatása
A Vas-hegy program általános bemutatása

A Vas-hegy program általános bemutatása

Ebben a bejegyzésünkben a Vas-hegy programról szeretnénk egy általános leírást nyújtani

Indítékok

Felsőcsatár határában, Szombathelytől alig húsz km-re, az osztrák határtól pár száz méterre, a Vas-hegy, egyik erdők ölelte, tücsökzenés csücskében bújik meg az a gyermektábor, ahol az elmúlt közel fél évszázad alatt, gyermekek ezrei szereztek életre szóló élményeket, meghatározó tapasztalatokat a természetről. A Kerekerdő Alapítványt létrehozó és működtető stáb tagjai közül többen, apró gyerekként jártak először ezen a varázslatos helyen. Évtizedek múlva, felnőttként természetvédelmi szakemberként tértünk ide vissza. Azóta pedig immár tizenkét éve minden nyáron megrendezzük természetvédelmi táborunkat, tavasszal és ősszel pedig erdei iskolai programjainkat.  Szeretjük ezt a helyet!  A táboroknak köszönhetően számos olyan ismeret gyűlt össze, melyek bizonyítják, hogy a terület jelentős természeti és kultúrtörténeti értékek hordozója, melyek érdemesek a megőrzésre. Ezért alapítványunk négy évvel ezelőtt programot indított, melynek célja a hegy természeti és kultúrtörténeti értékeinek feltárása, hosszútávon valamilyén védettség kiharcolása, a hegyen található gyermeküdülő erdei iskolai, természetvédelmi oktatási bázissá fejlesztése

A Vas-hegy és a Pinka-mente rövid ismertetése

A Vas-hegy-csoport, melyet a Pinka völgyét kísérő apró, változatos formájú hegyek alkotnak- geológiailag rendkívül sokszínű. A hegy fő tömegét a zöld pala adja, de találhatunk itt talk palát grafitos palát, csillámpalát, szerpentinbe ágyazott magnetit kristályokat, de még dolomitot is. A sokféle kőzet sokféle felszínalaktani formát, meszes és savanyú talajokat, s ennek megfelelő gazdag vegetációt hozott létre. A hegyen kisebb foltokban megmaradtak a hegy déli felét korábban uraló molyhos tölggyel elegyes cseres tölgyesek. A hegy nagy részét erdei fenyővel elegyes gyertyános tölgyesek, kisebb részben mészkerülő kocsánytalan tölgyesek borítják. A hegy gyöngyszemei a szurdok sziklaerdői. A Pinka mentén zsombékosok, magaskórósok, és ártéri puhafás ligeterdő foltok, égeresek maradtak meg. A növényfajok közül említést érdemelnek a különböző fodorkák, sziklai páfrányok, a csipkeharaszt, a turbánliliom, a fecsketárnics. Állatvilág szempontjából a Pinka ritka szitakötői (erdei szitakötő, feketelábú szitakötő) európai ritkaságú halai (dunai ingola, magyar bucó, sujtásos küsz, fenékjáró küllő) változatos madárvilága (jégmadár, vízirigó, darázsölyv, macskabagoly, hegyi billegető) érdemelnek említést. A hegy sokszínűségét az apróparcellás szőlőművelés, és a mozaikos földhasználati mintázat is fokozza. A terület jelentőségét a közelmúlt építészeti stílusát őrző felsőcsatári és vaskeresztesi borpincék, valamint az értékes régészeti leletek is hangsúlyozzák. Római kori emlékek és, kelta temetkezési szokások és Európa legnagyobb földvárrendszerének maradványai (Burg) is bemutathatók itt. Több érdekes szokás ma is él Felsőcsatáron (rozmaringolás, májusfaállítás).

Előzmények

A Vas-hegy-csoport  (Vas-hegy (Eisenberg, Ausztria), Csatári-hegy (Magyarország), Pinkazug-hegység (Ausztria), Királyhegy (Königsberg, Ausztria), Kinizsi-hegy (Kinischberg, Ausztria), Csád-hegy (Schatter  berg, Ausztria), Erdődy-hegy (Ausztria)) geológiai érdekességeire már a századelő(XX. sz.) tudósai is felhívták a figyelmet. Később a vasfüggöny árnyékában a térség sokáig elzárt, szigorúan őrzött terület volt. A rendszerváltás után a Magyar Tudományos Akadémia időben felismerte, hogy az egykori műszaki zár mögött, jelentős természeti értékek őrződtek meg és programot indított ezen területek tanulmányozására (Vácrátóti ÖBKI). A Vas-hegy természeti értékeinek jelenőségére először ez a kutatás hívta fel a figyelmet, és országos védelemre javasolta. Nem sokkal később a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem botanikusai elkészítették a terület kisléptékű vegetációs térképét, számos védett növényfaj előfordulását regisztrálták, közöttük egy olyat is, mely Magyarországon csak két helyen fordul elő. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) magyarországi képviselete által kiadott „Nemzeti Ökológiai Hálózat” c. kiadványban, országos jelentőségű magterületnek (a biológiai sokféleség megőrzésének szolgálatába állítandó terület) minősítette a területet és javasolta védelemre. E tanulmány a Pinkát fontos ökológiai folyosónak jelölte meg.

Alapvetések, a Vas-hegy és a Pinka-mente ismeretéhez

— A Felsőcsatári Gyermeküdülő környéke, a Vas-hegy és a Pinka-mente országos és európai jelentőségű természeti értékek hordozója. Ezt fejezi ki, hogy a terület első körben került be az Európai Unió ökológiai hálózatába, azaz  Natura 2000 terület lett (275/2004 (X.8.) korm rendelet és ahhoz tartozó 2005. 03.09-i miniszteri közlemény). Ennek, oka, hogy a hegyen, a Pinka-szurdokban és a Pinkában európai ritkaságnak számító növény és állatfajok, illetve életközösségek élnek. Ausztriában a Pinka túlsó partján a folyótól északra elterülő Schandorf határához tartozó erdőtömb lett Natura 2000 terület. A Pinkát kísérő hegyek, a Vas-hegy-csoport többi része, szintén mind földtanilag, mind az ottani élővilág szempontjából nagyon sokszínű terület.

–A Vas-hegy ausztriai fele és a Pinka ausztriai oldala  Eisenbergtől a Strém-patak vonaláig  naturparkként működik. A Weinidylle Naturpark mind a természeti és építészeti értékek megőrzését, és szelíd fejlesztését, mind pedig a hagyományos borkultúra támogatását célul tűzte ki.

— A hegy jelentős része mint  régészeti értékek hordozója szintén védelem alatt áll. Ennek leglátványosabb eleme a hegyen található kora vaskori halomsíros temető, mely Schandorf és Badersdorf határában folytatódik.. A Hallstatti kultúra számos emléke került elő a környék magyar és osztrák településeiről. A közeli Burgban, Ausztriában, Európa egyik legnagyobb mintegy 7 ha kiterjedésű késő bronzkori erődítményének maradványai találhatók.

— A Vas-hegy és a Pinka-mente jelentős természeti és kultúrtörténeti értékek hordozója, ezért a Kerekerdő Alapítvány kezdeményezte helyi jelentőségű természetvédelmi terület kialakítását, melyet a két érintett önkormányzat, Felsőcsatár és Vaskeresztes képviselő testülete támogatott. A hegyen országosan ritka kőzetek, ásványok (talk pala, zöld pala, grafitos pala, gránát) és egyéb földtani értékek találhatók. A Pinkában nagyon ritka halfajok (dunai ingola, magyar bucó, sujtásos küsz, magyar durbincs, stb) és  szitakötők (erdei szitakötő, feketelábú szitakötő, stb.) élnek. Számos védett növény (csipkeharaszt, turbánliliom, feketéllő kökörcsin) és ritka gomba (pikkelyes tinóru) került elő. A vadregényes szurdok különleges értékei a csaknem teljesen természetes sziklaerdők.

— A Vas-hegyen található borospincék közül jónéhány országos műemléki védelemre lenne érdemes, melyet számos szakember tanulmánya támaszt alá. A Vas-hegy szőlőkultúráján kialakult, és máig fennálló pince- ill. présház-architektúra, a hely egyedi szellemét tükrözi. A hegyen több száz éves, egykor boronafalas, műemléki védelemre érdemes pincék is állnak még, de jól követhetőek a különböző korszakok építkezési szokásai. Jó néhány szép épület maradt meg a múlt század első feléből is.

— Figyelemre méltó tájvédelmi szempontból, a domborzathoz igazodó, hosszú, keskeny parcellákkal jellemezhető telekosztási mintázat és a mozaikos földhasználat, melyre a rétekből, kisebb szántókból, gyümölcsösökből álló  egységek jellemzőek. 

— A Vas-hegy és környéke számos kutató, tudományos és egyéb alkotó közösség figyelmét felkeltette. A rendszerváltás után komoly kutatásokat végzett itt az MTA Vácrátóti Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, rendszeresen megfordultak itt a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Berzsenyi Dániel Főiskola botanikusai, de kutatnak itt a Savaria Múzeum régészei is. Rendszeresen itt végzik gyakorlataikat a Berzsenyi D. Főiskola földrajz szakos hallgatói, felmérést végeztek itt a Gráci Egyetem építészmérnök hallgatói, és  több neves helyi építész. A közeljövőben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának egyik szakmérnöki kurzusának mesterei és hallgató fogják gyakorlati tervezői munkájukat a környéken végezni, melyben az üdülő nemzetközi erdei iskolai, természetvédelmi oktatóbázisként való felújítása és fejlesztése is szerepel.  

–A térség falvai mind Magyarországon, mind pedig Ausztriában számos lépést tettek a terület turisztikai irányú fejlesztésére, a komolyabb ipari tevékenységek kiküszöbölésére (Lignit ügy). Az osztrák oldalon A Weinidylle Naturpark fogja össze az ilyen irányú törekvéseket, Magyarországon a hegyen országos túraútvonal halad át, nemrég épült meg a Vas-hegy kerékpárút, a térség része egy un. bórút programnak, hamarosan számos fejlesztés indul a Pinka, mint kiváló horgászvíz ilyen irányú fejlesztésére.

— A Felsőcsatári Gyermektábor környékén, mintegy 3-4 km-es körzetben páratlan gazdagságban találhatók olyan természeti, kultúrtörténeti, és táji értékek, melyek kiváló terepet nyújtanak az iskolai tananyag elméleti ismereteinek gyakorlati megtapasztaltatására. Ilyenek a különböző kőzetek, változatos felszíni formák, az erdei, vízparti, vízi és sziklai életközösségek, gyeptársulások, a hegy mozaikos földhasználatának elemei (rétek, szántóföldek, kertek, gyümölcsösök, szőlőültetvények). Számos tanulsággal szolgáló elemei a tájnak a bányák (külszini zöld pala bánya, mélyművelésű talkum bánya), az egykori malom, és a törpe vízierőmű. Régi korok megidézésére alkalmasak a több ezer éves halomsírok, és a  több száz éves borospincék.

Alapvetések a Felsőcsatári Gyermektábor értékeléséhez

— Az üdülő különleges adottsága, hogy a lakott területektől távol, teljesen természetközelben erdők, rétek karéjában helyezkedik el. Nagy erénye a környéknek, hogy az üzemeltetők mindeddig nem végeztek az üdülő környékén drasztikusabb beavatkozásokat, így az ma is nagy diverzitású terület.

— Az üdülő, mérsékelt komfortossága, sok tekintetben elhasználódott infrastruktúrája ellenére nagy vonzerővel bír. Nagy értéke, hogy nagyrészt természetes anyagokból épült, régi, ódon hangulatú építmény, mely toldozott foldozott jellege ellenére a környező békés tájjal varázslatos erővel rendelkezik

— A környéken (100 km-es körzetben) nagyon kevés olyan szálláshely van, ahol, akár három párhuzamos iskolai osztály is elfér és a szabad levegőn való létezésre elegendő és kellően zöld tér áll rendelkezésre. Az erdei iskolai, nyári tábori foglalkozásokra, alkalmas természetes közeg  és az érdekes kultúrtörténeti értékek komolyabb utazás nélkül gyalogosan elérhetők.  

— A Vas-hegyen található gyermektáborban,  az elmúlt közel fél évszázad alatt, gyermekek ezrei szereztek életre szóló élményeket, meghatározó tapasztalatokat a természetről. Ma alig akad szombathelynek olyan lakója,  aki gyermekként, vagy gyermekeit kísérve szülőként, nagyszülőként ne járt volna a felsőcsatári táborban.

— A Felsőcsatári Gyermeküdülő adottságai és hagyományai alapján a Nyugat-dunántúli Régió, gyermekek erdei iskoláztatásával, természetvédelmi nevelésével, nyári táboroztatásával  foglalkozó bázishelyek közül az egyik legjelentősebb.

— A Felsőcsatári Gyermeküdülő  a hasonló jellegű táborhelyek közül a régióban  az egyik  legnagyobb forgalmat bonyolítja le. Külön érdeme a tábornak, hogy a rendelkezésre álló turnusokat, csaknem teljesen feltöltik a szombathelyi iskolák, illetve vasi intézmények csoportjai, sok az évek, sőt évtizedek óta visszajáró társaság, mely a hely vonzerejét bizonyítja

— A Felsőcsatári Gyermeküdülő, földrajzi elhelyezkedésénél és adottságainál fogva, valamint a természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag környék miatt, potenciálisan alkalmas egy nemzetközi jelentőségű környezeti nevelési, azon belül is, egy  erdei iskolai, természetvédelmi  oktatóbázis, illetve ökoturisztikai központ kialakítására.

— A Felsőcsatári Gyermeküdülő az Országos Erdei Iskola Program keretében  Vas megyében elsőként  szerzett regisztrált erdei iskolai szolgáltatóhely státuszt.

— Az Országos Erdei Iskolai  program keretében kidolgozásra került az erdei iskolai szolgáltatók országos minősítési rendszere. A rendszert, a bevezetés előtt az országban mintegy hat helyszínen próbálták ki. A felsőcsatári tábor és környéke is egyik helyszíne volt a próbaakkreditációnak, mely jelzi, hogy szakmai körökben országosan jegyzett helyszínről van szó. 

–A Felsőcsatári Gyermeküdülő több olyan Vas megyei iskolának kedvelt bázishelye, melyek tevékenységében  a környezeti nevelés kiemelt szerepet játszik Az egyes táborok, erdei iskolák lebonyolítására komoly szakmai munkát végző pedagógus közösségek alakultak ki.

–A Felsőcsatári Gyermektábor, a környék változatos táji adottságainak köszönhetően nagyon alkalmas a vizuális nevelésre, képzőművészeti táborok szervezésére is.

— A Felsőcsatári Gyermeküdülő sok szombathelyi iskola és óvoda életében meghatározó szerepet játszik. Az ott megvalósított erdei iskolák, hétvégi  természetjáró programok, piknikek, nyári táborok, beépültek az intézmények életébe, pedagógiai programjuk, oktató nevelő munkájuk része, jelentős közösségformáló, közösségmegtartó erővel bírnak.

Célkitűzések:

-A program célja a Vas-hegy és a Pinka-mente, természeti és kultúrtörténeti értékeinek feltárása, és megőrzése.

-A térségben élő  lakosság ismereteinek gyarapítása, szemléletének formálása, annak érdekében, hogy a táj értékeinek megtartásában környezettudatos használóként közreműködjenek.

-A terület értékeit bemutató ökoturisztikai, környezeti nevelési célokat szolgáló infrastruktúra megtervezése és megvalósítása.

-A felsőcsatári Gyermeküdülő határon átnyúló jelentőségű környezeti nevelési, erdei iskolai, természetvédelmi oktatóbázissá fejlesztése.  

-Az üdülő bázisán környezet nevelési programok, erdei iskolák, nyári természetvédelmi táborok lebonyolítása, programok kifejlesztése.

Tervezett tevékenységek:

Kutató feltáró munkák

-A Vas-hegy-csoport és a Pinka-völgy természetrajzi feltárása, a meglévő ismeretek összegyűjtése

-A Vas-hegy-csoport és a Pinka-mente földtani értékeinek feltárása

-A Vas-hegy és a Pinka-mente élőhelytérképének elkészítése

-A Vas-hegy és a Pinka-mente florisztikai feltárása

-A Vas-hegy és a Pinka-mente faunisztikai feltárása

-A Vas-hegy és a Pinka-mente természetvédelmi szempontú botanikai értékelése

-A Vas-hegy és a Pinka-mente természetvdelmi szempontú zoológiai értékelése

-A Vas-hegy és a Pinka-mente természetvédelmi értékkataszterének elkészítése

-A Vas-hegy és a Pinka-mente régészeti feltárása, a régészeti kutatások adatainak összegyűjtése

-A Vas-hegy építészeti értékeinek feltárása, értékkataszter elkészítése

Területi  tervezés

-A Vas-hegy és a Pinka-mente védelemre érdemes természeti területeinek kijelölése

-A Vas-hegy és a Pinka-mente régészeti védelemre érdemes területeinek kijelölése

-A Vas-hegy és a Pinka-mente védelemre érdemes tájképi és építészet értékeinek kijelölése

-A feltárt értékek megmaradását veszélyeztető tényezők megnevezése.

-Javaslattétel a terület értékeinek megőrzésére és a veszélyeztető tényezők elhárítására

-Javaslat  országos, ill. helyi jelentőségű természetvédelmi területek védetté nyilvánítására

-Védetté nyilvánítási eljárások előkészítése

-Kezelési terv elkészítése védetté nyilvánítási eljárásokhoz

-A  Vas-hegy és a Pinka-mente területfejlesztési elemzése

-Javaslattétel a terület értékeinek bemutatását, ökoturisztikai fejlesztését célzó létesítmények megvalósítására

-A Vas-hegy és a Pinka-mente településrendezési terveinek véleményezése

Aktív természetvédelem

-A Vas-hegy és a Pinka-völgy természeti és kultúrtörténeti értékeinek folyamatos monitorozása, természetőri feladatok ellátása.

-A Vas-hegy és a Pinka-völgy természeti és kultúrtörténeti értékeit aktuálisan veszélyeztető tényezők elhárítása

-A  Vas-hegy és a Pinka-völgy természeti és kultúrtörténeti értékeinek megőrzését, gyarapítását célzó konkrét tevékenységek

Lakossági szemléletformálás, ismeretterjesztés

-A  Vas-hegy és a Pinka-völgy természeti és kultúrtörténeti értékeinek megismertetését célzó rendezvények szervezése a térség lakosságának körében

-A  Vas-hegy és a Pinka-völgy természeti és kultúrtörténeti értékeinek megismertetését célzó kiadványok létrehozása és terjesztése a térségben

-A  Vas-hegy és a Pinka-völgy önkormányzataival való kapcsolattartás, a térségben folyó tervezési folyamatok, beruházási, térségfejlesztési törekvések figyelemmel kisérése, az egyeztetési mechanizmusokban való részvétel

-A  Vas-hegy és a Pinka-völgy településeinek kulturális eseményein való részvétel, „jelenlét” a térség életében

Környezeti nevelési infrastruktúrafejlesztés

-A  Vas-hegy és a Pinka-völgy természeti és kultúrtörténeti értékeinek környezeti nevelési célú bemutatását szolgáló létesítmények (bemutatóhelyek, tanösvények, stb.) megvalósítása 

-A  Vas-hegy és a Pinka-völgy természeti és kultúrtörténeti értékeinek környezeti nevelési célú bemutatását szolgáló eszközök, műszerek beszerzése

-A Vas-hegyen található Gyermeküdülő, környezeti nevelési, erdei iskolai oktatóbázisként való felújítása, fejlesztése

Eredmények

-Az elmúlt évek során kutatási programot bonyolítottunk le a Vas-hegy és a Pinka mente természeti és kultúrtörténeti értékeinek feltárására, összefoglalására. Elkészült egy földtani, egy botanikai, egy madártani, hüllő-, kétéltű-, emlősfaunisztikai tanulmány, egy a Pinka halaival, és szitakötőivel foglalkozó fejezet. Összegzésre kerültek a környék régészeti feltárásainak eredményei, illetve a hegy építészeti értékeit is egy tanulmány foglalta össze értékelve a térségre készült területfejlesztési terveket is.

-A kutatási program eredményeit egy tanulmánykötetben jelentettük meg, melynek rövidített változata brossúra formájában is terjesztésre került.

-Mintegy 70 db 30×40 cm-es fotóból készítettünk kiállítási anyagot „A Vas-hegy és a Pinka-mente természeti és kultúrtörténeti értékei” címmel, melyet 2004-ben a Föld Napján mutattunk be a nagyközönségnek.

-Az elmúlt 5 évben háromszor fordultunk az illetékes hatóságokhoz a Pinkán működtetett törpe vízi erőmű szabálytalan működtetése miatt.

-A „Toronyi lignitügy”- ként elhíresült eset kapcsán részt vettünk a tiltakozó megmozdulásokban. A kampány során tízezer aláírást gyűjtöttek önkénteseink, ismeretterjesztő kiadványokat terjesztettünk.

-2003-ban hivatalosan kezdeményeztük Felsőcsatár és Vaskeresztes önkormányzatánál a Vas-hegy és a Pinka helyi jelentőségű természetvédelmi területté alakítását, melyet a képviselőtestületek határozatban támogattak.

-A Chernel István Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel együttműködve odútelep létesült a hegy erdeiben, melyet rendszeresen ellenőriznek, és karbantartanak madarászok. A telep a gyermeküdülő természetismereti programjaiban fontos szerepet tölt be.

-A különböző természetvédelmi táborok, erdei iskolák során évente legalább két alkalommal végzünk rendszeresen szemétgyűjtést a hegyen és a Pinka mentén.

-A Kerekerdő Alapítvány stábja 1990 óta szervez és bonyolít le természetvédelmi táborokat, erde iskolákat a Vas-hegyen a Gyermeküdülő bázisán. Évente mintegy öt alkalommal fordulunk meg a területen. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egy hetes, három napos, vagy 1-2 napos programot is tudunk nyújtani.

-1996. óta több alkalommal készítettünk elő olyan pályázatokat, melyek a gyermeküdülő infrastrukturájának felújítását, fejlesztését célozta meg.

-Sikerült elérni, hogy a Vas-hegy és környéke a BME Építészmérnöki Karának egyik szakmérnöki kurzusának gyakorlati tervezési terepe lett.