Skip to content
Kezdőlap / Archívum / Gazdasági szervezetek a KVVM megszűntetéséről
Gazdasági szervezetek a KVVM megszűntetéséről

Gazdasági szervezetek a KVVM megszűntetéséről

Az aláíró szervezetek az alábbi felhívással fordulnak a politikai pártokhoz és az ország közvéleményéhez.


FELHÍVÁS

Mindannyian tanúi voltunk annak, hogy a rendszerváltás óta természetvédelmi  közcélokra hivatkozva hogyan sértik meg az állampolgári és tulajdonosi jogokat Magyarországon. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium olyan jogi hátteret teremtett, amelynek alapján az érintett föld- és erdőtulajdonosok, valamint gazdálkodók semmilyen ellentételezésben nem részesülhetnek az elrendelt természetvédelmi korlátozások kapcsán. Európa nyugati felén a természetvédelemben érdekeltté teszik a tulajdonosokat, gazdálkodókat és nem hatósági kényszerrel próbálnak érvényt szerezni a sokszor megkérdőjelezhető előírásoknak.Ez a tárca azonban a földtulajdonos ellen védi a földet, az erdész ellen az erdőt s az állampolgárok ellen az országot. Úgy tűnik, mintha a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium néhány szélsőségesen zöld szervezet befolyása alá került volna.

Kérjük ezért – a szervezeteink által képviselt több százezer föld- és erdőtulajdonos, gazdálkodó, erdőgazdálkodásban és faiparban foglalkoztatott, valamint családjuk nevében – a koalíciós pártokat, hogy vizsgálják meg a környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium beolvasztásának lehetőségét, az épített környezet, környezetvédelem vonatkozásában az alakuló Gazdasági Minisztériumba, a természetvédelem vonatkozásában pedig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba, ahol biztosított a vidék élhető fejlesztésének és a természetvédelemnek az Európai Unió által megkövetelt összhangja és egyensúlya.


Magán Erdőtulajdonosok Országos Szövetsége – MEGOSZ

Fagazdasági Országos Szakmai szövetség – FAGOSZ

Országos Erdészeti Egyesület – OEE

Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA

Földszövetség

Kontakt személy:
Luzsi József elnök MEGOSZ, mobil: 0630/953-5594
Horváth Ferenc alelnök FAGOSZ, (Mőcsényi Miklós főtitkár, 0630/9928635)