Skip to content
Kezdőlap / Archívum / Mikrokozmosz – Gerinctelenségek
Mikrokozmosz – Gerinctelenségek

Mikrokozmosz – Gerinctelenségek

A Mikrokozmosz vetélkedő egy levelezős játék, melyet 2004. januárban indítottunk útjára. Akkor az egyes feladatok megoldásának segítségével az ízeltlábúakról szerezhettek ismereteket a velünk játszó gyerekek. Most kicsit bővítettük a kört és mindenféle gerinctelen állatról szóló, játékos feladatlapokat mellékeltünk újságunkhoz.

A megoldásokat a feladatlapon kellett elvégezni és visszaküldeni. Ebben az esetben hamarosan újabb rejtvényeket tartalmazó feladatlapot postázunk ki, függetlenül a következő újságunk megjelenésének időpontjától. A játékba tehát bárki, bármikor bekapcsolódhat, hiszen minél hamarabb visszajuttatják hozzánk a megoldásokat, annál hamarabb lehet hozzájutni a következőhöz. Így, aki később száll be ebbe a levelezős vetélkedőbe még az is lekörözheti a régóta velünk játszókat.

A rejtvényeket megoldók az általános iskola különböző osztályaiból kerülnek ki. Van, akik ketten-hárman összefogva, csapatban oldják meg a feladatokat, míg mások egyedül rugaszkodnak neki. A rejtvények, feladatok nem feltétlenül az iskolai anyaghoz kötődnek. Sőt! Szeretnénk, ha a játékosok megoldásukkal számos új ismeret birtokába jutnának. Törekszünk arra, hogy a játékban minél több hazai faj szerepeljen, bár a gerinctelen témakör számos lehetőséget ad nagyobb kitekintésre is, pl. sok tengeri faj megismerésére.

 Aki szereti az állatokat, szeret rejtvényt fejteni, utánajárni a dolgoknak, az játsszon velünk! A megoldásokat lehet illusztrálni rajzokkal, kiegészíteni gerinctelen állatokról végzett saját megfigyelésekből írt fogalmazásokkal. Mindezeket persze plusz pontokért. A levelezős játék végén az első három helyezett értékes jutalomban részesül.

A 2004/2005. tanév Mikrokozmosz vetélkedőjének végeredménye

A levelezős játék lezárultával az élen végzettek egy 1 napos Balaton-felvidéki kirándulást, illetve értékes könyvjutalmakat nyerhettek.

A játék végeredménye:

I.     Horváth Attila, Szabó Tamás, Deáki Imre, Ferencz László – (Gersekarát) 191 pont

II.     Pup Szandra – (Egyházashetye) 189 pont

III.     Sipőcz Veronika és Fehér Richárd – (Egyházashetye) 184 pont

IV.     Novák Róbert – (Gyöngyösfalu) 175 pont

V.     Kis Vuk csapat –  (Ikervár) 152 pont

A beküldött megoldásokkal maximálisan 184 pontot lehetett elérni. Mint látni a vetélkedő végeredménye igen szoros volt, s még a harmadik helyezettek is elérték a megszerezhető maximális pontszámot. Azok, akik rendszeresen küldtek vissza rajzokat, vagy plusz megoldásokat, kiegészítéseket, újabb pontokkal lehettek gazdagabbak. Így jöhetett létre ez az eredmény, ahol az első csapat, az egyébként tavaly is győztes, gersekaráti gyerekek 7 ponttal is többet szereztek a maximálisnál. Gratulálunk Nekik, a többi helyezettnek, és természetesen a játékban részt vett minden gyereknek. Reméljük számos új ismerettel lettek gazdagabbak a feladatok megoldása közben és jövőre is velünk játszanak majd.

A következő évben a gerinces állatok kerülnek előtérbe, közülük is a halak, kétéltűek, hüllők osztályával ismerkedhetnek meg játékos feladványok keretében. Hogy minél többen kedvet kapjatok hozzá, lentebb pár, a feladatlapokra is jellemző rejtvényt oldhattok meg.

Harkay Gabriella