Sajtóanyag
Jelenleg Magyarországon több mint hétmillió mobiltelefon-előfizetőt tartanak nyilván. Mivel a telefontulajdonosok átlag kétévente újra cserélik készülékeiket, a meglévő (üzemelő + lecserélt + selejt) készülékek száma ennél jelentősen több.
Az eladott új mobiltelefonok számáról, vagy a készülékekhez vásárolt új akkumulátorok mennyiségéről nyilvános adat nem áll rendelkezésünkre, mint ahogy ismeretlen a lecserélt és tönkrement készülékek, akkumulátorok sorsa is. Szakmai becslések szerint Magyarországon így évente egymillió mobiltelefon, azaz kb. 70 tonna akkumulátor (veszélyes hulladék) sorsa válik bizonytalanná. Mivel a mobiltelefon-készülékek értékes és újrahasznosítható anyagokat tartalmaznak, az akkumulátorok pedig környezetkárosító anyagokkal (nehézfémekkel) terheltek, alapvetően fontos lenne követni a hulladékok további sorsát.
A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata (KÖTHÁLÓ) és a Hulladék Munkaszövetség (HUMUSZ) az elmúlt hónapban közös akció keretében ez utóbbit vette górcső alá. Azt vizsgáltuk, hogy az akkumulátorok gyártói és forgalmazói mennyiben tesznek eleget az akkumulátor-hulladékok visszagyűjtésére, kezelésére vonatkozó, a 9/2001. (IV.9) KöM sz. rendeletben számukra előírt kötelezettségeknek. Ugyan minden elem- és akkumulátor-hulladék a rendelet hatálya alá tartozik, figyelemfelkeltő programunk első akciójával egyelőre csak a mobiltelefonok akkumulátoraira (és elsősorban a nagyobb márkaboltokra) összpontosítottunk.
Reprezentatív felmérésünk sajnos várakozásainkat igazolta. Általános tapasztalataink szerint a két éve hatályban lévő rendelet a gyakorlatban szinte hatástalan. A legtöbb forgalmazó még csak a létezéséről sem tud, a környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi hatóságok pedig eszköztelenek a visszagyűjtési kötelezettségek kikényszerítése terén.
Az akció:
KÖTHÁLÓ és a HUMUSZ tagszervezetei az ország 11 megyéjében 284 mobiltelefont forgalmazó boltot kerestek fel személyesen ill. telefonon.
A 91 Westel, 82 Pannon, 80 Vodafone, és 31 egyéb (összesen 284), mobiltartozékokat árusító bolt 35,91%-ában adható le használt akkumulátor. Megfelelő gyűjtőedényt azonban csak az esetek 8,27%-ban találtunk, s a 284 bolt csupán 6,3 %-a számítja be a régi akkumulátor árát az új vásárlásakor.
A mobilkereskedők „ki tud többet az akkumulátorokról, illetve ki tesz többet a környezetért” elnevezésű versenyében egyelőre a Westel áll az élen:
Westel: 91 üzlet 51,64%-ában leadható, gyűjtőedény 9,89%-ban volt, 19,78%-ban beszámítják az új árába.
Pannon: 82 üzletből 42,68%-ban adható le (főként a 16 budapesti üzlet), 6,09%-ában találtunk gyűjtőedényt, árba beszámítás nincs.
Vodafone: 80 üzletből 18,75 %- ban adható le, gyűjtőedény 7,5 %-ban volt, árbeszámítás nincs.
Egyéb kisebb boltok: 31 boltból 5-ben adható le akku, gyűjtőedény 3-ban volt, árbeszámítás nincs.
Ha egy környezettudatos mobiltelefon-tulajdonos Budapesten kutat, rájöhet, hogy ha új akksit helyben vásárol, a Westel márkaboltjaiban 500 Ft értékben beszámítják a használtat, a Pannon GSM pedig valamennyi bemutatótermében és boltjában átveszi a használt akkumulátort.
Az átvett akkumulátorok sorsáról viszont nem tudnak tájékoztatást adni.
Általános tapasztalatok:
A legtöbb megkeresett bolt a jogszabály létéről nem tud, vagy legalábbis úgy tesz, mintha nem tudna. A bolti alkalmazottak változatos, ámde környezetvédelmi szempontból képtelen ötleteket adtak arra vonatkozóan, hogy hogyan szabaduljunk meg nagy ívben a mobil akkumulátorától. A Győrben érdeklődő kollégát például sűrű vihogás közepette arra biztatták a pirosköpenyes eladó hölgyek, hogy dobja ahova akarja.
„Menjen fel Budapestre, ott talán felveszik”. – szólt az egyik székesfehérvári eladó javaslata, de „szerintem a rendes kukába is bele lehet dobni egy nylon zacskóban” – vélekedett egy veszprémi. Szombathelyen tájékozottan azt állították, hogy csak májustól lesz érvényben ez a rendelet, addig vigyük el az iskolai elemgyűjtőkbe, vagy betonozzuk be őket. Esztergomban akad, aki bár nincs edénye, de gyűjti, s nem mondja meg, kinek adja le. A másikegy kis dobozt mutat, de bevallja, nem tudják, mit csináljanak vele.
Jó példák is akadnak: Zalaegerszegen az egyik üzletvezető lelkiismeretessége miatt gyűjtőbe viszik, Budapesten a HUMUSZ talált egy boltot, akiknek szerződésük van a használt akkumulátorok elszállításáról. Néhány bolt szerint eddig a vásárlókban sem volt meg az igény, hogy leadják a használt akksikat, a meglévő gyűjtőedénybe alig kerül valami.
Több bolt (jellemzően a kisebb településeken) arra kérte a Kötháló helyi irodáját, hogy segítsen neki megszervezni az átvételt…
Következetések:
A jogszabályban visszagyűjtésre elsődlegesen kötelezett gyártónak nem kell számolnia szankcióval, ha visszagyűjtési kötelezettségének nem tesz eleget, miként a forgalmazónak sem, ha a visszagyűjtésre nem köt megállapodást.
A felmérés alapján a KÖTHÁLÓ és a HUMUSZ azzal a közérdekű bejelentéssel fordul a Környezetvédelmi Főfelügyelőséghez, hogy soron kívül ellenőrizze a gyártók és forgalmazók között kötendő megállapodások meglétét, s ahol hiányosságokat tapasztal, ott a felszólítás, majd a szankcionálás hatósági eszközeit alkalmazza. A hatályban lévő jogszabály előírásai és felelősségi rendszere ugyanis nehezen értelmezhető.
A fogyasztó az akkumulátor hulladékát köteles ugyan otthon külön gyűjteni, viszont legálisan nagyon nehezen tud tőle megszabadulni (nincs szervezett visszagyűjtő rendszer, hiányoznak a hulladékudvarok és csak néhány nagyobb márkabolt eladóterében látni gyűjtőkonténert).
Az esetlegesen mégis visszagyűjtött akkumulátor-hulladékok hasznosítása Magyarországon nem biztosított. Bár az árba a termékdíj beépítésre került (100 Ft/kg), a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatba (KAC-ba) befolyt termékdíj-bevétel felhasználása nem ismert.
Ellentétben más országokkal (Norvégia, Svájc, Hollandia stb.) a Magyarországon működő, nem kis hasznot realizáló három telefontársaság nem érez indíttatást arra vagy felelősséget azért, hogy szervezetten részt vállaljon a visszagyűjtés megszervezésében.
A rendelet betartásának ellenőrzéséhez, a környezet érdekében történő beavatkozáshoz – elmondásuk szerint – a regionális Környezetvédelmi Felügyelőségek nem rendelkeznek hatósági eszközökkel, a megkeresett Fogyasztóvédelmi Felügyelőségek pedig intézkedési jogosultságuk hiányát állapították meg (vagy egyáltalán nem válaszoltak).
A fentiek alapján környezetvédő szervezeteink nem látják biztosítva a 91/157 EGK irányelvben illetve az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben foglaltak teljesülését. De az akcióval feltárt helyzet alapjaiban sérti a környezetvédelmi és a hulladékgazdálkodási törvények előírásait is (és ez nem csak a mobil-akkumulátorokra, hanem az elemekre is érvényes).
Alulírott szervezetek a környezet és a fogyasztók érdekeinek védelme, a „szennyező fizet” elv érvényesítése érdekében egy új, szigorúbb jogi szabályozást követelünk. A jelenlegi működésképtelen felelősségi rendszer helyett javasoljuk a forgalmazók visszavételi kötelezettségének előírását, illetve a kötelező betétdíjas rendszer bevezetését.
Csak így látjuk biztosítottnak azt, hogy az évente keletkező kb. egymillió mobiltelefon-akkumulátor (évi 70 tonna veszélyes hulladék) ne veszélyeztethesse a környezetet. Az idő sürget, hiszen várhatóan mostanság kerül tömeges „házi leselejtezésre” a régi mobilkészülékek első nemzedéke (általában Ni-Cd akkuval).
A téma egyébként szorosan összefügg az elektronikai hulladékok (ld. tönkrement mobilkészülékek) kötelező visszagyűjtéséről, kezeléséről szóló, nemrég hatályba lépett EU-direktívával. A hazai jogba is hamarosan beépülő szabályozás 2006-tól termékcsoportonként 70-80%-os hasznosítást ír elő, aminek költségét és felelősségét a gyártókra és a forgalmazókra hárítja át.
Budapest, 2004. február 16.
Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata Hulladék Munkaszövetség