Skip to content
Kezdőlap / Cikkek és információk / Az erdő program általános bemutatása
Az erdő program általános bemutatása

Az erdő program általános bemutatása

Ebben a bejegyzésünkben az Erdő programról szeretnénk egy általános leírást nyújtani

Előzmények

A Kerekerdő Alapítványt erdőmérnökök és pedagógusok baráti csoportja hozta létre. E tény is előre-vetíti, hogy az alapítvány életében, a környezeti nevelés, ismeretterjesztés mellett mindig is jelen voltak természetvédelemmel, az erdőkkel kapcsolatos tevékenységek. Természetvédelmi projektjeink közül különösen az Őrség programban vált ez hangsúlyossá, ahol az „Erdőfigyelő program” ad keretet ennek a tevékenységnek. Fontos munkánk volt az, az erdőtörténeti munka, mely bekerült az Őrségi Nemzeti Parkot előkészítő kutatási dokumentációba is. Hasonló történeti ökológiai kutató munkák most is napirenden vannak  Ezen kívül kiemelten foglalkozunk a Vendvidéken ma is működő paraszti szálaló erdők kérdésével. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a térségben, mindenekelőtt Vas megyében folyó erdészeti tevékenységet. Az erdőkkel kapcsolatban fontosak azok a környezeti nevelési terepi programok (erdei iskolák, nyári természetvédelmi táborok, hol az erdők, mint életközösségek,, mint bonyolult s érzékeny és összetett élő rendszerek tiszteletére is szeretnénk megtanítani a gyerekeket.

A Kerekerdő Alapítvány a kezdetektől fogva részt vesz a Környezet és Természetvédő Társadalmi Szervezetek Országos Találkozóin. Az alapítványi stábból többen már az első 1990 évi tatai találkozón is ott voltak. 2003-ban az a megtiszteltetés érte a Kerekerdő Alapítványt, hogy a Magyar Természetvédők Szövetségével mi rendezhettük meg Szombathelyen a XIII. OT-t, melyen minden előzőnél többen, közel ezren vettek részt. A négynapos zöld seregszemlén nagy hangsúlyt kapott az erdők ügye. „Erdőgazdálkodás és természetvédelem” címmel két napos előprogramot szerveztünk az Őrségben. A rendezvényen közel kétszázan vettek részt. Jelen voltak a civil szervezetek képviselőin kívül a térség erdőgazdálkodói, az erdészeti és természetvédelmi hatóságok képviselői is. A fórumon a miniszteriális szinttől a tő mellett gazdálkodó erdészig sokan kaptak szót. A programot fél napos terepi program is kiegészítette. A 2003. évi OT volt az első, mely kifejezetten erdőkkel kapcsolatos állásfoglalást fogadott el. A XIV . Debrecenben megrendezett Országos Találkozón is a Kerekerdő Alapítvány kezdeményezte és bonyolította le az Erdő szekciót, mely a legnépesebb (kb 50 fő) szekció volt. A szekció előkészítésében már akkor együttműködtünk a WWF Magyarországgal, a Palocsa Egyesülettel a Castanea Egyesülettel és a Zöld Akció Egyesülettel. A szekción kívül az állásfoglalás megalkotása is jelentős munka volt. Mintegy 20 fős civil különítmény több órás tartalmas együttmunkálkodásának eredményeként 2004-ban is született egy állásfoglalás. Jelentős előrelépés volt a XV. zalaegerszegi OT, ahol az Erdő szekció keretében egy magasszíntű fórumot valósítottunk meg miniszteriális színtű szereplőkkel. A fórumon a KVVM és az FVM erdő ügyekért felelős legmagasabb színtű köztisztviselője, két illetékes erdőgazdaság vezérigazgatója, valamint az erdész szakma érdekképviseleti szervezetének alelnöke is szerepet kapott. A szekción kívül a jelen lévő zöld civil képviselők több órás együttgondolkodás, keretében alkották meg idei állásfoglalásukat, mely jelentős előrelépés az előző évek állásfoglalásaihoz képest, mert felvázolja az együttműködés és a párbeszéd kereteit.

A program indokoltsága

Magyarországon az erdők ügye ma egy rendkívül konfliktusos probléma. Ezt jól jelzik a Zengő, vagy a Mátrakeresztes környéki események. Ennek oka, hogy az erdőkkel kapcsolatos társadalmi elvárások sokat változtak az elmúlt 15 évben, ugyanakkor a jelenlegi erdészeti gyakorlat még egy jóval korábbi elvárás rendszert követ. Ma szinte csak az erdőgazdálkodó akarata érvényesül. Konfliktust okoz az is, hogy miközben a társadalom sokféle igényt megfogalmaz az erdőkkel kapcsolatosan, (gazdasági ha-szon, faanyag, üdülési, kirándulási és egyéb közjóléti lehetőségek, esztétikai érték, környezetvédelem (zaj, por, stb), természetvédelmi értékek megőrzése, a biológiai sokféleség biztosítása, stb.)  addig az állami költségvetés az adózók pénzéből egy fillért sem fordít az erdők fenntartására. Az erdészek könnyen dilettánsnak bélyegzik azt az embert, aki nemtetszésének ad hangot valamilyen erdészeti tevékenység láttán, és előszeretettel „lesötétzöldezik” azokat a szervezeteket akik az erdőt elsősorban élő állapotában szeretik megtapasztalni. Ugyanakkor az erdészeket is gyakran vádolják azzal, hogy írtják az erdőt, hogy favágók. A környezetvédő civil szervezetek évek óta dolgoznak azon, hogy a jelenlegi helyzeten változtassanak és a társadalmi konszenzus irányába befolyásolják a jelenlegi kedvezőtlen állapotokat

A program célja

Olyan társadalmi konszenzus kialakítása, mely lehetővé teszi az erdőkkel kapcsolatban is a fenntartha-tó fejlődés elveinek érvényesülését. Az erdőkkel kapcsolatos zöld társadalmi elvárások minél erőtelje-sebb megjelenítése, az ennek megfelelő, jogi és gazdasági szabályozás kiharcolása. A táji környezet, ezen belül az erdők sorsába való beleszólás, érdekérvényesítés gyakorlatának kiépítése. A részvételi demokrácia helyi, térségi és országos színtereinek kialakítása, az erdőkkel kapcsolatos civil aktivitás fejlesztése. 

A környezetvédő szervezetek együttműködési fórumain az elmúlt köze másfél évtizedben kiépültek azok a személyes kapcsolatok, melyek lehetőséget teremtettek arra, hogy az erdők sorsával foglalkozó szervezetek szorosabban is együttműködjenek. A 2005. évi Országos találkozón nagy hangsúlyt kapott az erdőkkel kapcsolatos civil összefogás és érdekérvényesítés, valamint a különböző érdekcsoportok közötti párbeszéd szükségessége. Az OT-n részt vett mintegy 200 civil szervezet állásfoglalása szerint a meglévő kapcsolatok bázisán létrehozzuk az erdők ügyében aktív szervezetek hálózatos együttműkö-désével megvalósuló Erdőszövetséget (Hálózat az erdőkért). Kiépítjük a hálózat működéséhez szüksé-ges információs hálózatot. A különböző szektorok közti párbeszéd erősítésére térségi és országos háló-zati fórumokat és szervezünk. Létre kívánjuk hozni a Nemzeti Erdőtanácsot, mely a különböző érdek-csoportok, ágazatok és szektorok képviselőiből áll és a kormányzati szintekkel való rendszeres kom-munikáció és érdekképviselet lesz a feladata. 

A program célcsoportja

Az Erdőszövetség (Hálózat az erdőkért) kialakításában közvetlenül azokra a zöld szervezetekre kívánunk támaszkodni, akik az elmúlt években eddig is együtt dolgoztak az Országos Találkozók Erdő szekciójában. Minden olyan civil szervezetet várunk a Hálózatba, amelyek az erdőkkel kapcsolatos, nem gazdasági (faanyagtermelési) érdekeket képviselnek. Ezzel párhuzamosan elő kívánjuk segíteni a párbeszédet a kormányzat és a civil körök, a gazdasági és immateriális érdekekért küzdő csoportok között ezért folyamatosan kapcsolatban szeretnénk lenni az erdőkben gazdálkodó szervezetekkel, az erdészeti és természetvédelmi hatóságokkal. 

A program elemei

A Kerekerdő Alapítvány a program megvalósításába partnerként azokat a környezetvédő szervezeteket vonta be, amelyekkel több éve együtt dolgozik más projekteken is, illetve a Környezet és Természet-védő Társadalmi Szervezetek  Országos Találkozóin az erdőkkel kapcsolatos műhelymunkákban, szekcióban évek óta együtt dolgozott. A Nyugat-dunántúli régióból a soproni székhelyű Castanea Kör-nyezetvédelmi Egyesületet és a győri Reflex Környezetvédő Egyesületet, két budapesti és környéki or-szágos szervezetet, a Palocsa Egyesületet és a nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező WWF Ma-gyarországot, valamint Észak-Magyarországról a Miskolci székhelyű Zöld Akció Egyesületet vonta be a programba. Dél-Magyarországról a Bajai székhelyű Bajai Ifjusági Természetvédelmi Egyesületre tá-maszkodhatunk.. Ezek a szervezetek működési területük szerint egyben Magyarország fontos tájtipusait is reprezentálják. A 2005. márciusának végén Zalaegerszegen megtartott Országos Találkozón ezek a szervezetek is ott voltak, részt vettek az erdőpolitikai állásfoglalás megfogalmazásában és egyetértettek abban, hogy a szorosabb és rendszeresebb együttműködés érdekében kezdeményezzük az Erdőszövetség (Hálózat az Erdőkért) megalakítását, rendszeres térségi programokat szervezünk a különböző érdekű csoportok illetve a szektorok között, és a megfelelő Zöld érdekérvényesítés érdekében is lépéseket tesznek.

A hálózat valamennyi programja nyitott, azon bárki részt vehet. Mind a térségi, mind pedig az országos hálózati fórumokat viszonylag népes rendezvénynek tervezzük. A program jellegéből adódóan fontos szerepet szánunk a sajtónak, hiszen egyelőre a „hátrányos megkülönböztetést elszenvedő” zöld érdekek hatékonyabb érvényesítése a cél, illetve egy ma még nem létező érdekképviselet kiépítése és működtetése. Ez csak megfelelő lobbizással, társadalmi nyomással lehetséges. A hozzáférhetőség szempontjából fontos szerepe lesz a hálózat tervezett hírlevelének. Ez a hálózati fórumok tapasztalatai, aktuális eseteket, tudósításokat, körkérdésre adott válaszokat fog tartalmazni.  Ezen kívül a partnerszervezetek valamennyien saját honlapjukon teret szentelnek az Erdőszövetség működésének.

Erdőfigyelő hálózat

A programban résztvevők saját tevékenységük, programjaik során folyamatosan  figyelemmel kísérik a működési helyük környékén folyó erdészeti és természetvédelmi tevékenységet, az ezzel kapcsolatos szakmai és civil megnyilvánulásokat, gyűjtik a megoldásra váró problémákat és ez alapján alakítják ki saját véleményüket és cselekvési terv javaslatukat.

Térségi hálózati fórumok

A térségi hálózati fórumok feladata, hogy a partnerszervezetek által szerzett tapasztalatok alapján egy-egy térség, egy, vagy néhány tájegység jellemző erdészeti és természetvédelmi problémáit bemutassa, testközelbe hozza a programban együttműködő többi szervezet számára is. Egyben itt van lehetőség arra, hogy helyben tapasztalt problémákat országos szintű szintre emeljünk. A cél az is, hogy lehetővé tegye a térség erdők ügyében érintett szereplőinek nyílt párbeszédét. Ezek házigazdái és részben szervezői a partnerszervezetek lesznek. Ilyen két napos rendezvényt tervezünk megvalósítani Magyarország több eltérő adottságú területén, a közeljövőben Sopronban, Miskolcon, Győrben és Őriszentpéteren és Baján. A helyszínekből adódóan az adott táj  (középhegység, ártér, dombvidék, stb.) is bemutatásra kerül. A fórumokat azonos szisztéma szerint kívánjuk lebonyolítani. Valamennyi rendezvényre szeretnénk meghívni a térség legnagyobb erdőgazdálkodóit, az illetékes erdészeti és természetvédelmi hatóságok és nemzeti parkok képviselőit, a térség fontosabb politikusait, tudományos és egyéb kapcsolódó ágazati szakembereit. Az első nap célja a párbeszéd egymás nézeteinek, véleményének megismerése, a vita, a nézetek közelítése. A második nap terepi program, ahol a helyszínhez kapcsolódó táj jellemző erdészeti tevékenységeit, erdészeti és természetvédelmi problémáit  tekinthetik meg a résztvevők. Alkalmanként 30-40 résztvevőre számítunk.

Országos hálózati fórum

Az Országos Hálózati Fórum a térségi fórumok tapasztalatainak összegzésére, valamint az országos színtű szereplők párbeszédének biztosítására  szolgáló rendezvény. Az egész naposra tervezett program fontos célja az előző OT állásfoglalásaik megerősítése, pontosítása, esetleges kiegészítése. Fontos feladata lesz a hatalommal való rendszeres kommunikációt, és érdekképviseletet biztosítani hivatott Nemzeti Erdőtanács megalakításának kezdeményezése, testület létrehozásával és működtetésével kapcsolatos elvek tisztázása. A programot magas szintű rendezvénynek szánjuk, ahova a Hálózatban együttműködni szándékozó szervezetek képviselőin kívül valamennyi erdőkkel foglalkozó szervezet,  szakmai érdekképviselet, gazdálkodó szervezet, állami kormányzati hivatal, tudományos és oktatási intézmény meghívást kap.

A Fórum célja az is hogy előkészítsen a Környezet és Természetvédő Társadalmi Szervezetek Országos Találkozójára egy elfogadható dokumentumot. Célszerűen az OT-k időpontjához igazodik a rendezvény.

Nemzeti Erdőtanács

A megalakítandó testület terveink szerint egy olyan testület a tudományos élet, a környezet és természetvédelem, illetve a civil zöld mozgalom illetve az erdőkkel foglalkozó egyéb civil körök elismert tekintélyes szakembereit kívánjuk felkérni. A Tanács feladata lenne, az OT által elfogadott célok magasszintű képviselete. Lényegében  a társadalom –  természeti értékeink, azon belül is az erdők sorsa iránt – érzékeny, azokért tenni is kész szervezett csoportjainak véleményét hivatottak képviselni  a tudomány, és a politika országos színterein. A tanács tagjai lehetnek tárgyaló partnerei a szakmai érdekképviseletek, a szakszervezetek, és a kormányzati  hivatali struktúra képviselőinek. Mindezzel párhuzamosan figyelmet szentelünk az Erdőtörvényben is szereplő Országos Erdészeti Tanács megalakulására és működésére. Kísérletet fogunk tenni arra, hogy ebbe is bekerülhessenek civil delegáltak. 

OT: ERDŐ szekció

A program a Környezet és Természetvédő Társadalmi Szervezetek Országos Találkozóinak ERDŐ szekcióiból alakult ki. Továbbra is a legfőbb társadalmi bázisnak a környezet és természetvédő szervezeteket tekintjük, ezért a szűkebb szakmai munka a térségi és országos fórumok, terepi programok mellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezt a szakmai munkát az OT elé tárjuk, ott teret adjunk a vitára beszélgetésre és az előkészített anyagok alapján az OT által is elfogadható állásfoglalást készítsünk elő.