Skip to content
Kezdőlap / Cikkek és információk / Erdő szekció állásfoglalása 2007.
Erdő szekció állásfoglalása 2007.

Erdő szekció állásfoglalása 2007.

A természet védelme, erdeink megőrzése és jövőben kívánatos kezelése érdekében a Környezet és Természetvédő szervezetek az előző négy évben elfogadott állásfoglalásaikhoz hasonlóan, a várható változások tükrében (erdőtörvény módosítás, nemzeti parki törvény, ÚMFT, ÚMVT, NATURA 2000 stb.) felkérik az Országgyűlést, a Kormányt, az illetékes hivatalokat és intézményeket, az alábbi intézkedések megtételére.

A Környezet- és Természetvédő Társadalmi Szervezetek XVII. Országos Találkozója állásfoglalása erdeink jövőjéről

Kecskemét, 2007. március 17.

Állami erdők, védett állami erdők kezelése, erdőket érintő szakigazgatás:

  • Az állami erdőterületek maradjanak tartós állami tulajdonban és kezelésben! A zöld civil szervezetek tiltakoznak az állami erdők esetleges privatizációja ellen, mert az ilyen jellegű kezdeményezések a széles szakmai és társadalmi egyeztetéssel előkészített Nemzeti Erdőprogram céljainak mondanak ellent. A program szerint a gazdasági haszonszerzés helyett az állami erdők értékének növelése a cél, és az ehhez szükséges kezelő szervezet hosszú távú működtetése az állam feladata.
  • A védett állami erdők kezelése régóta konfliktusok forrása. Véleményünk szerint ezen erdők kezelését nem elsősorban a kezelő szervezet intézményi hovatartozása határozza meg. A civil szervezetek a kezelés céljának meghatározását és az ehhez szükséges szervezeti, jogi és pénzügyi feltételek tisztázását tartják döntően fontosnak. Elvárjuk a kormányzattól, hogy a probléma megoldásához és a konfliktusok feloldásához szükséges döntéseket alapos helyzetelemzéssel és hatásvizsgálattal készítse elő. Felkérjük az illetékes minisztériumokat (KvVM, FVM, PM), hogy ezen feladatok koordinálására hozzanak létre tárcaközi bizottságot, és az egyeztetésbe az érintett civil szervezeteket vonják be. A civil szervezetek felkérik az Országgyűlést, hogy az illetékes bizottságokban (környezetvédelmi, mezőgazdasági, stb.) is vitassák meg az erdők vagyonkezelésének kérdését.
  • Az Országos Találkozón részt vevő civil szervezetek aggodalmukat fejezik ki az erdőket érintő szakigazgatási szervezetek (erdészeti- és zöldhatóság) személyi és anyagi feltételeinek ellehetetlenülését eredményező, az utóbbi időszakban tapasztalható intézkedésekkel kapcsolatban. Az Országos Találkozó résztvevői határozottan kérik az ügyben illetékes döntéshozókat a társadalmi érdekek érvényesítésére hivatott intézményi háttér megerősítésére.

Vadászat:

  • A természetközeli erdőgazdálkodásnak továbbra is egyik fő akadálya a túlszaporított nagyvadállomány. A civil szervezetek döbbenten tapasztalják, hogy sok esetben a vadászati érdekek megakadályozzák az erdők társadalmi elvárásoknak megfelelő, fenntartható kezelését, olyan esetekben is, amikor ugyanaz gyakorolja az erdő- és a vadgazdálkodás jogát.
  • A környezet és természetvédő szervezetek szerint az erdei vadkár (vadhatás) mérésére monitoring rendszert kell működtetni (pl. a meglévő Erdővédelmi Hálózathoz kapcsolódóan).
  • Nyomatékosan kérjük, hogy a vadgazdálkodási üzemtervek jóváhagyásához a mindenkori erdészeti hatóság szakhatósági hozzájárulása is szükséges legyen.
  • Az állami támogatások alapelveivel összeférhetetlennek tartjuk a vadkár elhárítására irányuló intézkedések állami forrásokból való finanszírozását (2004-ben az erdőtelepítési támogatások keretében vadkárelhárító-kerítésekre 800 hektár tölgyerdő telepítésére elegendő támogatás kifizetésére került sor).

Erdőkkel kapcsolatos támogatások:

  • A civil szervezetek üdvözlik az elmúlt év során a hazai erdők természetességének szempontjából várhatóan pozitív hatással járó támogatások kidolgozását. Javasoljuk, hogy a természetszerű erdők fenntartását és természetességének javítását, területi növelését, továbbá közjóléti funkcióinak kielégítését célzó intézkedések élvezzenek prioritást.
  • Mi, az erdők természetvédelmével is foglalkozó szervezetek, szeretnénk újból kérni és javasolni, hogy az ÚMVP 2. tengelyéből erdőtelepítések címén csak az őshonos fafajok kapjanak támogatást, és kategorikusan zárjuk ki az agresszíven terjedő nem őshonos fafajok (akác) támogatását. Erre hazánkat törvényben is elfogadott nemzetközi egyezmény kötelezi. Hazánk ugyanis elfogadta, és törvénybe iktatta a „Biológiai Sokféleség Egyezményt”, melyet az 1995. évi LXXXI. Törvényben hirdettek ki.
  • Továbbra sem látjuk biztosítottnak a Natura 2000 területeken lévő erdők megfelelő kezelését biztosító szabályozási és támogatási rendszer meglétét. Elvárjuk, hogy az illetékes minisztériumok egymással és az érintett érdekképviseleti és egyéb szakmai szervezetekkel egyeztetve sürgősen dolgozzák ki a szükséges szakmai, támogatási kereteket.     

Az erdőtörvény módosítása:

  • Az erdőtörvény módosítása kapcsán a civil szervezetek átfogó javaslatot juttattak el az illetékes minisztériumoknak. Az őshonos fafajokból álló, természetes és természeteshez közel álló erdők megőrzése és fenntartása érdekében szükségesnek tartjuk az erdők természetesség szerinti kategorizálását, természetességi mutató bevezetését, és ezeknek az erdőtervekben való megjelenítését. A készülő új szabályozás és a hozzá tartozó támogatási rendszer ezekre a kategóriákra épüljön.
  • Az EU csatlakozás egyik hozadéka, hogy ma már Magyarországon is figyelemmel kell lenni az Aarhusi Egyezményre (kihirdetve: 2001. évi LXXXI. Törvénnyel) illetve ennek megfelelő EU irányelvekre. Ebből különösen az adatokhoz való hozzáférés, illetve a döntéshozatali folyamatokban való társadalmi részvétel lehetőségének biztosítása érdekes (Orsz. Erd. Adattár, Körzeti Erdőtervek, Orsz. Erdészeti Tanács, stb.). Úgy véljük, hogy azon állampolgároknak, illetve közösségeiknek, akiknek a táji környezetét erdők alkotják (területi, földrajzi érintettség), illetve azoknak a civil szervezeteknek, melyek alapító dokumentumuk szerint az erdők ügyével illetve általában természeti erőforrások védelmével foglalkoznak, (szakmai érintettség) meg kell adni ezeket a jogokat.
  • A jelenlegi szakigazgatás sok esetben tehetetlen a falopásokkal, illegális fakitermelésekkel szemben. Fontosnak tartjuk, hogy szigorú és egyértelmű szabályok biztosítsák az erdők védelmét a bűnözés e sajátságos formájával szemben, és gondoskodjanak az elkövetők megbüntetéséről. Úgy véljük, ehhez több jogszabály – köztük a Btk. – összehangolásáravan szükség.

Klímaváltozás:

  • A klímaváltozás várhatóan már a közeljövőben jelentős hatást fog gyakorolni a hazai erdők állapotára. A hagyományos vágásos erdőgazdálkodás során létrejött egyszerű szerkezetű, kevés fafajból álló erdeink alkalmazkodó képessége korlátozott. Szükségesnek tartjuk a termőhelyi változásokat követni képes, magas biodiverzitású erdők kialakulását elősegítő kezelési módszerek és erdőtelepítési technológiák széleskörű alkalmazását.