(Gyöngyössy Péter)
1. Előtörténet
A „Mocorgó” egy olyan vetélkedő, melynek hét fordulója az egész tanévet átszövi. Két város, Sopron és Szombathely általános iskolásai vesznek rajt részt. Közvetlen előzményei azok a rendezvények, melyek az első magyarországi Föld Napja apropóján indultak. Ezeknek a rendezvényeknek a szombathelyi Gyermekek Háza volt az intézményi gazdája. Kezdeményezője és szervezője, (mint civil) e sorok írója (Gyöngyössy Péter) A szombathelyi Süni Klub fénykorának időszakában e programok jelentették a nyitást a város diáksága felé. Ekkor hírdette meg először a Gyermekek Háza a „Föld Napja képzőművészeti pályázatot, mely azóta is évről évre számos gyermeket késztet alkotásra. Ebbe a körbe tartoznak a faültetési akciók, az előadássorozatok, és egyéb akciók.. Évről-vére ismétlődő, így hagyományos programmá váltak a túravetélkedők, melyek alkalmanként 150-200 gyereket mozgattak meg. A vetélkedő célja kezdetben az is volt, hogy a Süni klubba járó gyerekek számára megmérettetési lehetőséget biztosítsunk. A kezdeti „Föld Napja túravetélkedő” hamarosan kiegészült az őszi párjával. A vetélkedő lényege az volt, hogy egy kijelölt túraútvonalon (általában a Kőszegi-hegységben jelöltünk ki egy 10-15 km-es útvonalat), 5-10 állomáson különböző szakterületek (zoológia, botanika, geológia, térképismeret, stb.) szerint, illetve a színhelyhez kapcsolódóan feladatokat kellett megoldani. Később a vetélkedő kiegészült az előzetes feladatokkal, melyek a résztvevők közvetlen lakóhelyére vonatkozó adatok összegyűjtéséből, kisebb felmérésekből álltak. Így például meg kellett keresni lakóhelyük legnagyobb fáit, el kellett menni a szeméttelepre, és ott riportot készíteni a keletkező szemét mennyiségéről, összetételéről. Így tehát kezdett a vetélkedő több fordulóssá válni. Az egyéni és csoportfeladatok során összegyűjtött pontokért (pacákért) egy nagyszabású pacaliciten lehetett ajándékokat nyerni. Az ajándékok különböző természetismerettel kapcsolatos könyvek, környezetbarát írószerek, facsemeték, természetvédelmi szóróanyagok voltak. Már korábban felmerült, hogy a vetélkedőt (mely eddig sem annyira a tudásszint felmérést, mint inkább annak bővítését szolgálta) a több fordulós jelleg felé lehetne továbbfejleszteni és az eddigi egyéb programokat ebbe a vetélkedőbe lehetne belefoglalni. Úgy éreztük, akkor nem sokkal a rendszerváltás után, hogy az iskolai szervezett természetjárás terén nagy az űr és lenne igény ilyen egész tanévet felőlelő sorozatra. A fenti előzmények után 1993. októberében meghirdettük a „MOCORGÓ” fedőnevű környezet- és természetvédelmi vetélkedőt. (Akkor ezeknek a programoknak a szombathelyi Gyermekek Háza volt az intézményi gazdája. A program megszervezését lebonyolítását azonban nagyrészt az a stáb végezte, mely a Kerekerdő Alapítványt is működteti, ezért a vetélkedőt az alapítvány is magáénak érzi.). A résztvevők körét a 10-14 éves általános iskolások (illetve 6-8. osztályos gimnáziumok) köréből választottuk. A versengés fokozása érdekében Sopronban és Szombathelyen párhuzamosan indult a verseny. 10 fős csapatokkal kellett nevezni pedagógus vagy szülő vezetésével. A két városban való szervezésnek voltak egyrészt történeti okai (tudniillik a két Gyermekek Házában immár 11 éve leendő és már végzett erdőmérnökök szervezik a környezeti neveléssel kapcsolatos programokat), másrészt a szervezéssel és a díjazással kapcsolatos terheket célszerű volt több alapra helyezni. Mindkét városban és környékén 27-28 tíz-tizenöt fős csapat jelentkezett. A program indításakor levélben kerestük meg a két település iskoláinak igazgatóit, segítséget kérve a tervezett program megvalósításához. A csapatok a kiírás feltételeinek megfelelően egy-egy felnőtt vezetésével (többnyire pedagógus) vettek részt a programban. Szakkörök, osztályközösségek jelentkeztek. A vetélkedő az első olyan rendezvény volt programjaink között, mely arra is példát adott, hogyan lehet a széleskörű szervezéssel, együttműködésekkel valamit létrehozni. Az iskolák támogató segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a program. A két háttérintézmény (Szombathelyi Gyermekek Háza, Soproni Gyermekek Háza) munkakapcsolatán kívül együttműködés alakult ki az intézmények és a szervező, lebonyolító erdészstáb, valamint az iskolák között. Ezen kívül a programot szervező, irányító személyek kapcsolatai révén a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság is sok segítséget nyújtott. A nyári tábor nem jöhetett volna létre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a helyi Erdőgazdaságok segítsége nélkül. Az 1997-ben létrejött Kerekerdő Alapítvány együttműködési megállapodást kötött a Gyermekek Házával, ennek értelmében jogilag is a Mocorgó szervezőjévé vált. A vetélkedőt kétévente rendeztük meg. Összesen négy Mocorgót szerveztünk.
2. Mocorgok, tehát vagyok
A Mocorgó, a különböző versenyek, vetélkedők mezőnyében az által vált különlegessé és kiemelkedően népszerűvé, hogy elsősorban nem számonkérő jellegű. Nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen ismereteknek van birtokában a résztvevő. A pontozás annak értékelését jelenti, hogy egy elvárt feladat (tevékenység) végrehajtását, milyen színvonalon, milyen precizitással oldják meg a csapatok. A feladatok a jelentkezett csapatok korosztályi sokszínűsége miatt is olyanok voltak, hogy annak teljesíthetősége, minél kevésbé legyen összefüggésben a gyerekek előképzettségével.
A Mocorgó (októbertől május végéig) során háromféle pontszerzési módszert kínálunk. Havonta egy-egy „próba”, a próbák között „próbaközi feladat”, illetve ún. egyéb pontszerzési lehetőségek képezik a vetélkedő lényegét. Mindhárom feladattípus közös jellemzője az, hogy valamilyen legalább részben önállóan elvégzendő tevékenységgel, így közvetlen tapasztalatszerzéssel járnak. A feladatok nem elsősorban a számonkérést, mindinkább az ismeretek bővítését, a környezetünk iránti érzékenység fokozását, a szemléletformálást szolgálják. A szituációk és/vagy a helyszín élményt jelentenek, a végzett munkáról minden esetben valamilyen dokumentumot várunk. A gyerekek vizsgáznak kreativitásból, együttműködési készségből, lelkesedésből.
A próbák, melyeken a részvétel kötelező, nagyrészt valamilyen túrához kötődnek, a próbaközi feladatok általában a szűkebb lakóhelyen elvégezhetők. Az ún. „egyéb pontszerzés lehetőségek”, a csapatok, illetve a csapat egyes tagjainak saját kezdeményezései, alkotásai. Lehet készíteni madáretetőt, odút. Várunk rajzokat, irodalmi alkotásokat (versek, leírások, élménybeszámolók). Lehet kisebb kísérletezéseket (pl. csíráztatások), és a természetben vagy a szűkebb lakóhelyen végzett megfigyeléseket leírni. Lehet gyűjteni mindenféle adatot, információt. Az egyes feladatok közül a próbákra lehet a legtöbb pontot kapni, legkevesebbet pedig az ún. egyéb alkotásokra. Az utóbbival azonban be lehet hozni nagyobb hátrányokat is. Összességében tehát a kellő mennyiségű saját kezdeményezéssel lehet a pontok jelentő százalékát megszerezni. Fontos, hogy a fődíj megfelelő súlyú legyen. Ez hagyományosan egy ingyenes, illetve kedvezményes táborozás hazánk valamilyen távolabbi vidékén. Két tábort szerveztünk a Bükk-hegységbe. Ezen a részvétel teljesen ingyenes volt. Harmadik táborunk a Mátrában, a negyedik pedig a déli Duna-ártéren Fadd-Domboriban. Ez utóbbiak is csaknem ingyenes táborok voltak. A Mocorgó táborok nemcsak nyaralásnak számítottak, hanem valódi természet-megfigyelő, ismeretbővítő táborok A szervezők nagy feladata évről-évre hogy sikerül-e összegründolni a szükséges fedezetet.
3. A Mocorgó, mint környezeti nevelési program
A Mocorgót kétévente szerveztük meg. A következő (2001/2002.) tanévben az ötödik Mocorgóra kerül sor. Mindegyik vetélkedő nagyon hasonlóan zajlott le, de évről évre újabb ötletekkel gazdagodott a program. Az első próba a „Gyűjtögető”, mely az első Mocorgó idején (október vége) egy meglehetősen zúzmarásra sikeredett túra volt, ahol terméseket, leveleket, madártollat és más efféléket kellett gyűjteni és felismerni. A következő próba előtt, ami egy karácsonyfa-díszítő és ajándékkészítő verseny volt (természetes anyagokból), idős, nagyméretű fákat kellett keresni („Keresgélő”) a településen. Néhány megadott fafaj lelőhelyét is fel kellett kutatni. Egy másik éven a „Kőmadárkereső” keretében a városban fellelhető növény és állatmotívumokat kellett keresni és dokumentálni, épületeken, szobrokon, kerítéseken. Szintén a tél egyik próbaközi feladata a „Padlás akció” volt, amikor is minél több templomtornyot és padlást át kellett átkutatni denevérek, baglyok és egyéb állatok nyomai után. Jellemző téli próba volt a „Környezetvédelmi tudakozó” , melynek során néhány hatóságot, illetve egyéb intézményt kellett felkeresni a szűkebb és tágabb lakóhely környezet- és természetvédelméről kérdezősködve (Vízügyi Igazgatóság, Erdőfelügyelőség, Környezetvédelmi Felügyelőség, stb.). A Jól bevált próbaközi feladatnak bizonyult a „Zöld revizor”, melynek során a település boltjai kerültek a figyelem középpontjába. Környezetbarát termékeket kellett keresni, valamint az adott bolt áruféleségeit kellett környezetvédelmi szempontból értékelni. Egy másik éven a résztvevő csapatok háztartásai és az iskola kerültek a vizsgálódás középpontjába (Víz, gáz, villany fogyasztás, hulladék mennyiség, és összetétel, javaslatok a környezetbarátabb létre). A február próba több alkalommal is a „Moccantó” nevű túra volt, melyre minél több ismerőst be kellett szervezni. Ezen a túrán általában egy nagyobb távolságot szoktunk bejárni. Volt olyan év, hogy az egyik csapat az egész iskolát (és még jónéhány szülőt) elhozta. Ezután Szombathelyen a piacot látogatták sűrűn a mocorgók természetben gyűjtött termékeket és védett virágokat árusító kofákat keresve (Piacnéző). Az egyik éven a nőnap körüli időszakban ellátogattunk egy híres tőzikésbe, ahol a csapatok feladata az volt, hogy valamit tegyenek a virágszedők meggyőzésére. Sopronban ez alatt „kosztérképek” készültek, illetve kisebbfajta kérdőíves felméréseket bonyolítottak le a környezeti kultúrával kapcsolatban. A tavasz jellegzetes próbája volt, egy vendvidéki túra, ahol minél több dolgot meg kellett figyelni, az érintett falvakban megkérdezni (Falujáró) és mindebből egy dolgozatot írni. A soproni csapatok eközben önálló túrát szerveztek. Volt olyan túra is amikor azt vártuk a résztvevőktől, hogy a túra egy szakaszán készítsenek egy rögtönzött tanösvényt. Próbaközi feladat volt egy rejtvényfüzet kitöltése is. De szerveztünk olyan plenáris városi vetélkedőt ahol mindenféle keresgélésre, kiderítésre buzdítottuk a gyerekeket. Ennek egy jellemző momentuma volt a „Zöld kandi kamera”, amikor is egy nagyobb méretű, gondosan a városközpontban elhelyezett hulladék (pl.: pillepalack) sorsát kellett nyomon követni. A Mocorgót hagyományosan egy túravetélkedő zárja, amikor a túra közben különböző állomásokon adhatnak számot a csapatok tudásukról. A két város közötti döntőn, melynek szinhelye évről évre változik (Sopron/Szombathely), a legjobb 4-4 csapat vesz részt. Ez már a hagyományos vetélkedőkhöz hasonló, un. tantermi vetélkedő és itt már számít a felkészültség, de itt is azok szerepelnek jól, akik sokat járnak a természetben.
4. Kreativitás és nyilvánosság
Külön szólni kell az un. egyéb pontszerzési lehetőségekről. Bár a vetélkedő egésze során érvényben volt ez a pontszerzési forma és számos ötletet próbáltunk adni, igazán csak a második félidőben jöttek rá a csapatok, hogy ezzel sok pontot lehet szerezni. Havi értékelő, tájékoztató levelünkben fel szoktunk sorolni olyan dolgokat, melyek pontot érnek. A levélben be is szoktuk „árazni”, hogy mennyit ér egy vers, egy rajz, stb. Szinte minden csapat csinált madáretetőt. Rengeteg rajzot, élménybeszámolót kaptunk. Többen végeztek kisebb kísérleteket. Kaptunk nagyon szép fotókat. Több csapat készített riportokat a környezet- és természetvédelemről. Jónéhány csapat begyűjtött népies fajneveket. Több rajzsorozatot kaptunk védett fajokról. Készültek természetes anyagokból különböző tárgyak (szőttes tarisznya, terítő, nyaklánc, stb.). Nagy kár volna, ha a sok munka és alkotókedv csupán néhány „pont”-ban jelenne meg a résztvevők és az érdeklődők számára. Mivel a két városban bár hasonló módon, de sok tekintetben sajátos arculattal folyt a vetélkedő, ezért fontos volt, hogy a csapatok tudjanak egymásról. A sok összegyűlt alkotás nemcsak pontérték, hanem további eszköz mások ismereteinek és szemléletének alakítása. Ezért az írásos anyagokat a két város Gyermekek Házának (Sopronban időközben Gyermek és Ifjúsági Központtá alakult) finanszírozásában, egy kis újságban jelentettük meg. A lap címe „Zöldfülű”. Azóta 6 szám jelent meg (20 oldalas tetszetős újságok) a vetélkedők során. A nem írásos anyagokból (rajzok, fotók, tárgyak, tablók) az eredményhirdetéskor „Mocorgó” tárlat nyílt a szombathelyen és Sopronban. A „Mocorgó” leglelkesebb résztvevői számára fakultatív kirándulást is szerveztünk. A leglelkesebb „mocorgók”-ból szerettük volna biztosítani a természetvédelmi klubok (Süni klub) és az egyéb rendezvények (táborok) rendszeres résztvevőinek utánpótlását. Több lelkes mocorgó vált rendszeres táborozónkká, erdei iskolai programjaink törzstagjává Természetesen nem mehet mindenki táborba. De a résztvevők közül több száz gyereket szerettünk volna valamilyen jutalomban részesíteni. Ezért a pontozás során a csapatpontokon kívül az egyéni különbségekre is próbáltunk figyelni. A fődíjon (Mocorgó tábor) kívül igyekeztünk minél több ajándékot összeszedni (könyvek, természetvédelmi plakátok, környezetbarát írószerek, facsemeték, stb.). Az ajándékokat egy nagyszabású árverésen lehetett megszerezni a pontokért kapott „mancsbankókkal”. A „mancsbankó” egy pénzszerű ismeretterjesztő anyag, melynek egyik oldalán egy állat nyoma, másik oldalán a faj leírása található. A bankó értéke arányos volt az illető faj eszmei értékével. A közös döntőn is szokott lenni díjazás, de ott ez jelképes. Az egyik évben egyenpólót kapott mindenki, egy másik éven mocorgós kerámia nyakbavalót kaptak emlékül a résztvevők.
5. A Mocorgó tábor
A táborok megvalósításakor a süni táborok tapasztalataira építettünk. A résztvevők köre a döntőn elért helyezések arányában állt össze. A két városból 20-20 gyerek vehetett részt valamennyi táborunkban. A táborhely kiválasztásánál fő szempont volt, hogy hazánk valamelyik a vasi tájaktól markánsan különböző vidékén, lehetőleg értékes természeti területen, védett területen, vagy annak közelében legyen a bázis. Két alkalommal a Bükki Nemzeti Park volt a helyszín. Az első éven a Rejteki kutatóház, második alkalommal pedig a Hármaskúti tuistaház, a fennsíkon. Harmadik táborunkat Mátraszentlászló közelében a Hidegkúti turistaházban rendeztük meg, a harmadiknak pedig rendhagyó módon a Fadd-Dombori üdülőtelep adott otthont. Tekintve, hogy a vetélkedő és a tábor szervezői is erdőmérnökök, illetve erdőmérnök-hallgatók voltak, így sok segítséget kaptunk a táborhely közelében lévő erdészetektől és nemzeti parkoktól. A programok gerincét azok a túrák alkották, melyek során kis csoportokban a táborhely környékének természetvédelmi (földtani, víztani, növény- és állattani, tájképi, kultúrtörténeti) értékeivel ismerkedtünk. Itt nem annyira a szakterületek szerint tagolódtak a foglalkozások, hanem a színhelyek szerint. Ezek általában reggel 8-tól délután 5-ig tartottak. Így például a bükki táborban a csapatok jártak az „őserdőben” és a fennsíki köveken (Tarkő, Háromkő), a sugarói tebrek környékén és a Nagymezőn, a Balla völgy, a Hór völgy és Répáshuta környékén, a lillafüredi barlangokban és a Garadna völgyben, Szilvásváradon, az istállóskői barlangban és a Szalajka völgyben, a Szinva forrásnál és a Lusta völgyben. Kirándultunk Egerbe. A legutóbbi Fadd-Domboriban megrendezett táborunk olyan szempontból rendhagyó volt, hogy a táborhely egy üdülőterület közepén volt, így meglehetősen urbanizált volt a közvetlen környék. A tábor egyik felében olyan kiscsoportos programokat tartottunk ahol szakterületek szerint (növényismeret, madarászat, hüllők, kétéltűek) ismerkedtek a gyerekek a környező holtágak és a Duna élővilágával, majd két egész napos kiránduláson szakvezetett programon vettünk részt a Duna-Dráva Nemzeti Park gemenci területén, majd egy mások napon a Kiskunsági Nemzeti Park két területét (szikes tavak, homokbuckák) jártuk be. Az egyéb programok között még diavetítéses előadások szerepeltek A szabadidős programokat is úgy állítottuk össze, hogy az a tábor jellegéhez passzoljon. A Bükk-hegységben és a Mátrában több napon át lehetett íjászkodni, lehetett nemezt, gipszmaszkot készíteni, batikolni, gyöngyöt fűzni, papírt hajtogatni, Fadd-Domboriban pedig a rossz idő ellenére strandolásra is volt mód. Természetesen volt éjszakai csendtúra. Esténként pedig tábortűz. A tábort záró vetélkedők tanúsága szerint nem volt hiábavaló a munkánk.
6. És ami még kimaradt
Az elmúlt nyolc év négy Mocorgójához számtalan siker és kudarc, sok-sok személyes emlék, kötődik. A legelső Mocorgó résztvevőiből mintegy tucatnyian évekig hűek maradtak hozzánk. Olyannyira, hogy a második Mocorgót is ők nyerték. Ők még a soproni Süni klub keretei között kezdték. Nyári táboraink erdei iskolai programjaink, kirándulásaink törzstagjai voltak, ma már egyetemeken, főiskolákon tanulnak. Néha összerezzenek, ha Sopronban járva rám köszönt egy-egy vidám lánycsapat, hogy „Szia Gyugyu!” Ők voltak a Napfogyatkozás csapat, belevaló lelkes társaság. Közülük akadt olyan is, aki felnőtt státuszban még most is táborozik velünk. Ma már másféle ifjak teremnek. Rádiótelefon nélkül el sem tudják képzelni az életüket és akad olyan is, aki nehezen érti meg, hogy túrázni nem lehet tűsarkú cipőben. A második Mocorgóból nem maradt szinte senki, aki utána is velünk tartott volna. Aztán eljött a a harmadik Mocorgó tábor a Mátrában, ahol tikkasztó kánikulában csak egy kis fürdés után vágyakozott mindenki. Mégis itt „akadt horogra” az a lánycsapat, akik már negyedik éve velünk vannak. Náluk a nyári program a Szőcei szénagyűjtő táborhoz igazodik. A legutóbbi Mocorgón már a nagyon kevés csapat vett részt. Sőt megtörtént az, ami évekkel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. A Mocorgó tábort nem tudtuk feltölteni a döntőn résztvevőkből. Egyszerűen nem volt vonzó, egy ilyen természetvédelmi tábor. Több csapat is közölte, hogy ők köszönik szépen, nem kérik. Milyen lesz a következő? Nem tudhatjuk, de reméljük, hogy lesznek még lelkesítő mocorgós pillanatok. Amikor az első Mocorgót meghirdettük nagyon sok csapat jelentkezett. Aztán az első próba előtti éjszaka október végén fél méteres hó esett és megszületett a kislányom. Másnap kora reggeltől, ott dideregtünk, toporogtunk az Óház (Kőszegi-hegység), akkor még igencsak vadregényes elvadult csúcsán, és akkor még nem láttam a gyermekemet. Féltünk hogy senki sem jön el. Aztán egyszercsak megjött az első csapat, alig látszottak ki a hóból. Tízegynéhány apró gyermek, szülőkkel, tanárokkal. Aztán jöttek a többiek sorban nagyok, kicsik, mind kipirulva, némelyik Velem felől. Szürkületkor már nem bírtan tovább és elrohantam, hogy még időben odaérjek a kórházba, látni a gyermekemet… A tanév végére bőröndnyi fogalmazás, vers, rajz és egyéb alkotás érkezett. Ma is sokat őrzök belőle a Mocorgó ereklyék között.